Ráköszöntek a képei, amikor moziba ment

Plakátkiállítás nyílt a Művészetek Háza kortárs galériájában a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kísérőrendezvényeként. A tárlaton a 60-as, 70-es évek moziplakátjait láthatja a közönség. 

Ki gondolná a fiatalabbak közül, hogy akkor még több mint 16 mozi működött Miskolcon? És akkor a megye többi városáról, kisebb településeiről nem is beszéltünk. 

Vágó Istvánnak nagyon különleges munkája volt a 80-as évek második felében. Akkor már nemcsak a kiállításon látható nyomtatott plakátokkal, hanem hatalmas, festett moziplakátokkal is invitálták a nézőket: Vágó István ilyeneket festett. Többek között az ő nagy méretű, festett plakátjai díszítették a nagyobb filmszínházak (Béke, Kossuth, Szikra és a nagyobb városok mozijai) homlokzatát. Amikor huszonévesen kezdte, 1984-ben, négyen dolgoztak ezen a feladaton a B.-A.-Z. Megyei Moziüzemi Vállalat dekorműhelyében, ő a Béke homlokzatára készítette a képeket.

Élvezte a munkáját 

– Megkaptuk a premier előtt az adott film fotóanyagát, abból válogattuk ki, hogy melyek azok, amik a legjobban mutatnak majd a mozi felett, azokat festettük meg – mesélte. Vágó Istvánnak reklámgrafikai végzettsége is van, így jól tudta, mi az, ami hat, és hogyan, mit kell kiemelni, színezni és formálni, hogy bevonzza a moziba a nézőket. 

– Egy hatalmas faléckeretre felkasíroztuk a vásznat, arra került a tapéta, azt kellett megfesteni. Hogy hogyan tettük, az már a mi szabadságunk volt. 

Elárulja, élvezte a munkáját, és gyakran kísérletezett. Aztán néhány év, és jött a rendszerváltás, majd megjelentek a videófilmek, és az otthoni „mozizással” egyre kevesebben jártak a filmszínházakba. A város több mint 16 mozijának száma elkezdett apadni, aztán már az ő munkájukra sem volt szükség. – Azért jó érzés volt viszontlátni a képeimet a mozik homlokzatán – vallja be. Egyetlen alkalom volt, amikor nem örült neki, hogy túl jól sikerült a „mű”. 

Csúnya végük lett 

– Emlékszem, Sylvester Stallone Cobra című filmjéhez kellett plakátot festeni. Napszemüveges portrét készítettem a színészről, a szájából lógott a gyufaszál. Elkészült, elvitték, én pedig mentem volna haza, mert lejárt a munkaidőm. Léptem ki a kapun, amikor lóhalálában érkeztek a kollégák: alig helyezték ki, valakik ellopták Stallone portréját, úgyhogy azonnal újat kell festenem. Fordulhattam vissza... 

Kérdezzük, mi lett a sorsa a régi festett plakátoknak. István elárulja, csúnya végük lett: amikor leszedték, új tapéta került rájuk, majd újabb festék. Nem volt hosszú életük... 

Bár a mozizás kultusza (csaknem) leáldozott, Vágó István azóta sem szakadt el a filmektől. Amikor indult a CineFest, megkereste Bíró Tibor (a filmfesztivál igazgatója – a szerk.), akivel jól ismerték egymást, hiszen ő is a moziüzemi vállalatnál dolgozott. Kérte, készítse el a fesztivál díjazottjainak átadandó díjakat. 

Személyes díjak 

– Tizennyolc éve készítem, teljesen szabad kezet kaptam ehhez is – mondja István, aki mára már elismert művész, díjat díjakra halmoz Amerika fesztiváljain. (Erről is beszámolt korábban portálunk – a szerk.) – Szerencsére sikerült meggyőznöm Tiborékat, hogy ne a fesztivál logója legyen a díjakon, hanem valami, a díjazottra jellemző személyes dolog. Szürrealista képekben szárnyal ilyenkor a fantáziám. 

Az idén például az életműdíjas Rófusz Ferenc filmrendező díjára egy olyan ceruzát formázott, aminek szeme van, Molnár Piroskáén pedig a színházra utaló súgólyuk mellett szemecskék, amelyek a nézői figyelemre utalnak, és egy óramotívum, ami az időt, azaz a hosszú pályáját koronázó életműdíjat jelképezi. – Azon gondolkodtam a múltkor, hogy a művészek többsége modell után rajzol – jegyzi meg. – Én előbb alkotok valami rájuk jellemzőt, és aztán találkozom velük – mondja, és említi, mekkora élmény volt látni, hogy mennyire tetszik az alkotása a korábbi évek vendégei közül például Claudia Cardinale-nak vagy Juliette Binoche-nak.