Garázdaság

2023.11.23. 19:00

Baltanyéllel, baseball ütővel verték a vőlegény sógorát Perén

A lagziban megjelent egy négy fős társaság, akik nem voltak hivatalosak a rendezvényre.

Boon.hu

Fotó: ArtMari

Az Encsi Járási Ügyészség társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a férfi 2022. július 2-án éjjel Perén, egy panzió éttermében megrendezett lagzin vett részt.  

A helyszínen megjelent egy négy fős társaság – köztük a vádlott férfi  -, akik ugyan nem voltak hivatalosak a rendezvényre, de mivel a násznép több tagja is ismerte őket, bemehettek a panzióba. Szórakozás közben a hívatlan vendég és társasága, valamint a násznép tagjai között szóváltás, veszekedés alakult ki, ezért a társaság tagjait - köztük a vádlottat – megkérték, hogy távozzanak. Ők ennek eleget is tettek.  

Ezt követően a násznép egyik tagja is kiment a panzió előtti közterületre, ahol dühében hangosan szitkozódott a vádlott és a társaságában lévő személyek által korábban a rendezvényen tanúsított viselkedés miatt. Ezt meghallotta a közelben tartózkodó, ittas állapotban lévő vádlott, aki egy másik férfival együtt – akinek kilétét a nyomozás során nem sikerült megállapítani – a férfira támadt. Ennek során a vádlott egy 65 centiméter hosszú baltanyéllel a férfi feje irányába ütött, aki védekezésül felemelte a jobb kezét, azonban az ütés így is elérte az arcát és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A védekezés elmaradása esetén akár nyolc napon túl gyógyuló sérülés (például járomív törés, csontos szemgödör szélének törése) is létrejöhetett volna. 

Ezt követően a vádlott a nála lévő baltanyéllel, míg ismeretlen társa egy baseball ütővel testszerte tovább ütlegelték a férfit, aki ennek következtében mindkét alkarján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Próbaidőt kaphat 

A vádlott és ismeretlen társa kihívóan közösségellenes és erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben riadalmat, megbotránkozást keltsen. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában