Helyi közélet

2012.08.15. 08:01

Jegyzet: Demonstrál a vándorköszörűs

<em>Az Ady híd napos oldala ez az alig háromszáz méteres szakasza kikerülhetetlen. Vajon van e olyan bennszülött, aki még soha nem járta végig ezt. Gyermekként elég gyakran erre felé húzott mamám kézen fogva a piacra. Igen húzott. Muszáj volt, mert egymást érték erre a csodás látnivalók, ami bámészkodásra kísértett. Ha most közösen újrajárjuk, ne hagyják ki, amit kifelejtek jó szokásuk szerint nyugodtan olvassák a fejemre</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.

Az Ady híd napos oldala ez az alig háromszáz méteres szakasza kikerülhetetlen. Vajon van e olyan bennszülött, aki még soha nem járta végig ezt. Gyermekként elég gyakran erre felé húzott mamám kézen fogva a piacra. Igen húzott. Muszáj volt, mert egymást érték erre a csodás látnivalók, ami bámészkodásra kísértett. Ha most közösen újrajárjuk, ne hagyják ki, amit kifelejtek jó szokásuk szerint nyugodtan olvassák a fejemre. Szántó István jegyzete.

Ebben a kavargásban nehéz mindenre figyelnem. Először a sarki köszörűst keresem. Aprólékosan figyelem a munkagépét, ami nem más, mint egy kerékpár. Ügyes barkácsolmány, a mester tempósan pedálozással pörgeti a köszörűkövet. Mint manapság a tévéshopban demonstrál – sorra élezi a szikrát hányó csorba késeket, ollókat. Közben harsányan reklámozza magát. Hogy ha kell, házhoz megy. A népbolt előtt szégyenlős öreg nénik virágot, zöldséget-gyümölcsöt szorongatnak. Nem messze vagyunk a Béke téri piactól. Nem is értem, hogy miért ragadnak le a cél előtt.

A házak előtt egymást érik az iparosok pincéi. Valamenynyi közül Grósz Géza bácsié a legismertebb. Testes harcsabajszú lakatos mester. Mindig kint áll a műhelye előtt. Szeret beszélgetni, viccelődni. Ehhez neki kell felmásznia a dohos vasszagú szuterénből. Később, ha valamit hegeszteni vagy forrasztani kell magam is lebotorkálok a kripton gáztól terhes levegőjű műhelybe. Ekkor még nem tudom, hogy az öreg hivatalosan rendőrségi mackós. Éjszakánként is dolgozik, csak ő képes kulcs nélkül is kinyitni a páncélszekrényt. A sors különös forgatókönyve szerint utoljára a Szentpéteri kapui kardiológián találkozom vele. Ül a padon. Kék a szája, de nem hagyja el magát. Kezével a mellét masszírozza, és közben viccet mesél.

Mamám húz tovább. Nem hagyja, hogy a magas fekete esernyőjavító bemutassa a tudományát. Nem látja, bennem a potenciális megrendelőt mégis elkápráztat. Három mozdulattal ízekre szedi a szerkezetet. Majd ugyanilyen boszorkányos gyorsasággal összerakja. Ne feledjük akkoriban még nincsenek száz forintos eldobható kínai akciós esernyők. A vándor mester képe ma is előttem –, amikor a házunk valamennyi nehezen nyíló záródó esernyőjét begyűjtötte. Sajnos nem alkudunk meg előre. A mutatvány szétberheléssel kezdődik. Majd bemondja darabonként ötven forint a tarifa. A szomszédokkal együtt felháborodunk s rendőrt hívunk. Végül a nagy drótos varázsló elrohan mi meg ott maradunk a görbe csontvázas ernyőkkel.

Közel az aranykassza, ahol még a sarkon is pohárral a kezükben ácsingóznak. Jó arcú markecolók és gagyizók osztályozzák a járókelőket. Látszik, rajtunk, hogy nem minket várnak. Még megvan a macskakő és ebben húzódik a kifényesedett villamossín. Mint mindig most is ott állnak a targoncások. A kézihajtányos kétkerekű platókon az alkalmazottak hangosan horkolva szunyókálnak. Ezzel jelezve, hogy valami zsíros fuvarról álmodnak. A levegőben vibrál az áporodott izzadtságszag a bor és a sör illatával frissülve. Még mielőtt ezt a szemből nyomuló tömeget leküzdjük adunk egy húsz fi llérest a sarkon ücsörgő koldusnak. Ezt a pontot mintha a lelkiismeretünk megnyugtatására találnák ki. Itt a szerencsétlenek generációja keresi meg a semmire sem elengedőjét. Még nincs betonbarikád, keresztül kasul sétálunk a csarnokig. Ahol megkóstolom a savanyú káposztát, a friss juhtúrót. Mára sokat, de nem eleget csiszolódott a környék. Bank, biztosító, drogéria és nívós újságos osztozik a placcon. Mégsem, sosem lesz egy puccos váci utca. Ez a piac része. Volt és marad is. A mi piacunké. Ezért olyan kedves számunkra.


Bőségesen bespájzoltam a régi képekből. Egyre nehezebb a válogatás. Magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy mikor miért s hová kormányozom gondolataimat a múltba. Jöjjön a Hősök tere. Szántó István jegyzete.

Óh, azok a nyolcvanas évek! Messze még a rendszerváltás, mégis úgy érzékeljük, hogy már semmi sem a régi. Szántó István jegyzete.

Hihetetlen, de a miskolci belváros struktúrája csaknem egy évszázadig változatlan volt. A nyolcvanas évek végéig megőrizte a második világháború előtti profilját. Annyi különbséggel, hogy a privát boltokat szocialista megőrzésre valamennyit államosították. Szántó István jegyzete.

Szelektáltam a régi tapolcai képek között. Találtam néhány strandosat, olyanokat, amelyeken lubickolók mosolyognak a kamerába. Látszanak a fecskén fityegő ruhatári blaskák és remekül tanulmányozható a hatvanas évekre jellemző katonásan egyen fürdőruhadivat. Szántó István jegyzete.

Az én kisfalum a villanyrendőr környéke volt. Miskolc szíve, ütőere, ahol a városi élet pulzált. Találkozzunk a sarkon! Kinek jutott volna eszébe erre más, mint azt alsó képünkön megmerevedett forgalmas kereszteződés. Itt futottak össze a barátok, barátnők, itt ismerkedtek az ismeretlenek, ez a volt a világ közepe. Számomra ez a fekete- fehér kép is némán regél. Arról, amit láthatunk, de arról is, amiről már csak mi tudunk. Az évszám legyen 1966 vagy 1968. Tökmindegy. Szántó István jegyzete.

Vannak olyan személyes titkok, amelyeket nem őrizhetünk örökké. Kikívánkoznak belőlünk. Vajon van e értelme annak csaknem félévszázad elteltével, hogy a nyilvánosság elé tárjuk, miként gáncsolta el az ostoba politika egy miskolci fiatalember nemzetközi karrierjét. Szántó István jegyzete.

A gondos szerkesztő kalapot varázsolt a pártfőtitkár kopasz fejére. Persze, hogy ügy lett belőle. Nem nagy, de… Szántó István jegyzete.

Árulkodó fotó. Újkori történelmünknek talán az egyik legizgalmasabb pillanatát sikerült megörökíteni. Pontosan 1990. október 26-án déltájban kezdődött az első magyar taxisblokád. Előzménye, utóélete lerágott csont. Egyszer még a magyar történelemkönyvekbe is bekerülhet, mint a zsenge hazai demokrácia első próbatétele. Szántó István jegyzete.

A hetvenes évek már a farmerekről és az orkánkabátokról szólnak. Ebben a seftben már magam is profi voltam. Szántó István jegyzete.

Mindenkinek van egy gyengéje. Nekem gyógyíthatatlanul a távolba beszélés jutott. Ám amíg a madzagra húzott cipőboxos dobozoktól eljutottam az okostelefonokig, rögös volt az út. Úgy a nyolcvanas évek legelején fedeztem fel a német katalógusokban az első CB-rádiókat, amelyek képesek voltak akár 15-30 kilométert átívelni - Szántó István jegyzete.

Ez a miskolci utcarészlet a színháztól a könyvesboltig kitörölhetetlenül belém rögzült. Kismilliószor jártam le így nem csoda, ha visszatérő álmaimban is szerepet kapnak. A 31. szám alatt máig is megmaradt a Miskolci Fodrász Szövetkezet üzlete. Ez volt Guszti bácsi birodalma vagy három évtizeden át. Ő volt az első mester, övé volt a bejárattól balra az első szék birtokosa. Szántó István jegyzete.

Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána nevezetű sósborszesz, amit „jobb társaságban” denának becéztek. Szántó István jegyzete.

A kamera rájuk fókuszál, mégsem pózolnak. A négy rendőr egyszerű természetességgel teszi a dolgát, rá sem hederítnek a fotósra. Bűnügyi tudósítóként név szerint ismerem őket. Sejtem a kép történetének előzményeit is. Szántó István jegyzete.

Mit keresett Nyikita Szergejevics Hruscsov Miskolcon 1964 áprilisában? Valaki biztosan tudja, hogy 1956 októbere után alig pár esztendővel a szovjet pártfőtitkár miért éppen Borsod megyébe látogatott? Jómagam még az iskolapadot koptattam, amikor futótűzként terjedt a hír, hogy Miskolcra jön Hruscsov. Szántó István jegyzete.

Esküdni mertem volna, hogy sosem volt villamosmegálló a Kossuth utca sarkánál. A lenti kép tanúsága szerint tévedtem. Mit nem adtak volna ezért a fotóért, amikor az ottani telefontársaság marketingesei egy plusz megállóért sírtak a Zöld Nyíl beruházás tervezőinél. Fizettek volna a T-Home-ot hirdető járdaszigetekért. Kérésüket azzal utasították el, hogy ezzel sűrűn lennének a megállók. Úgy, mint a hatvanas években. Szántó István jegyzete.

Közben a szállóban zavartalanul folyik az élet. Vannak illusztris vendégek és egyórás szobabérlők. Szántó István jegyzete.

Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet gondolt egyet és felkéredzkedett a húszemeletes ház tetejére. Szántó István jegyzete.

Csodákra képes egy megsárgult kép. A fotográfus a sarkon álló Borsodi Szénbányászati Tröszt tetejéről exponálhatott a miskolci Szeles utcára a hatvanas évek végén. S bár térképszerű a táj, egyetlen ránézésre kezdődhet az asztaltáncoltatás. Ezernyi emlékem kötődik ehhez a városrészhez. Szántó István jegyzete.

Amikor a görög kommunista hős Nikosz Beloiannisz összefutott a Magyar Tanácsköztársaság politikai biztosával, Korvin Ottóval Miskolcon. Akkoriban készülhetett ez a kép talán a hetvenes évek derekán. Ehhez sztereóban kellett lebontani két egymással szemező két régi belvárosi házat. Szántó István jegyzete.

Az alábbi kép a fiatalon elhunyt Ágotha Tibor fotóriporter műve. Pontosan 1970-ben készítette a miskolci Ady hídnál. Tibor mesterien örökítette meg a soha vissza nem térő pillanatot. Hiszen igazából az üveges tót már akkoriban is olyan ritka volt, mint a biciklivel utazó vándorköszörűs vagy házaló esernyős. Szántó István jegyzete.

A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások. Szántó István jegyzete.

Mi miskolciak félszavakból is megértjük egymást. Számunkra egy Sötét kapu létezik. Az az egy, amely összeköti az Avas felől leereszkedő Rákóczi utcát a Széchenyi úttal. Ha valami állandóságot keresnék, a változó mikrovilágunkban ennél biztosabbat aligha találnék. Nem tudok úgy átmenni ezen a dufarton, hogy meg ne érintsen a középkor lehelete. Tűző nyári napokon is sejtelmes hűs árad a nyitott árkád alatt. Szántó István jegyzete

Ez az egyetlen fotó számolatlanul ontja az ihletet. A Kossuth utcai iskolában jártam hét évig így kitörölhetetlenül emlékszem erre a városrészre. A Pátria ház helyén évszázadokig állt a Béke étteremnek átkeresztelt Székelykert az egyemeletes ódon ház földszintjén. Hazafelé ballagva beláthattam a széles üvegablakokon át a szerény vidéki vendéglőre hajazó sörözőbe. Estefelé pedig már korán kihallatszott a cigányzenészek hangolása. Ez az inkább vendéglő, mint étterem szerves része volt a városrész búfelejtő múlató negyedének. Ez volt a legpuritánabb, hűs boltíves kistermeivel a leghangulatosabb szórakozóhely Miskolcon. Szántó István jegyzete

Mitől híd az Ady híd? Már a kérdésen is fennakadt az unokám, mint, a városunkba látogatók közül sokan mások. Majd megmutattam a cikk alatti régi képet, amelyen még szabadon patakzik a Pecze a Szinvába. A hídon suhanó Nísa, Polski Fiat, Moszkvics és Trabant pedig jelzi, hogy a hetvenes években készülhetett a fotó feltehetően annak a háznak az erkélyéről, amelynek utcai frontján csaknem mindig ruhás üzletek voltak. Szántó István jegyzete

Nehéz úgy elsétálni a Búza tér mellett, hogy ne jusson eszembe a mostani dzsumbuj hatvanas évekbeli arculata. Az egyszerű földes grund a görög katolikus templom előtt ahol egymást váltották az állatvásárok és az utazó cirkuszok. Sokszor megesett, hogy a szegényes sátrakból kihallatszott az elefánt trombitálása vagy az oroszlánüvöltés. Tinédzserként irigyeltem az idősebb barátaimat, akik egy-egy jegyért egy állónapot robotolhattak a sátor felállításánál s segédkezhettek a tevék etetésénél. Szántó István jegyzete

Az öregség legbiztosabb jele, ha már mindenről eszünkbe jut valami. Miskolc legjellegzetesebb létesítményéről, a villanyrendőrről a képünkön látható emeletes vaskalitka képe ugrik be mindannyiunknak. Szántó István jegyzete


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában