Jegyzet: Szívhangok az úttörő áruházból

A régi felvételen: Miskolc. A képen is látható, hogy hol állt meg a villamos
A régi felvételen: Miskolc. A képen is látható, hogy hol állt meg a villamos - © Fotó: magánarchívum
Esküdni mertem volna, hogy sosem volt villamosmegálló a Kossuth utca sarkánál. A lenti kép tanúsága szerint tévedtem. Mit nem adtak volna ezért a fotóért, amikor az ottani telefontársaság marketingesei egy plusz megállóért sírtak a Zöld Nyíl beruházás tervezőinél. Fizettek volna a T-Home-ot hirdető járdaszigetekért. Kérésüket azzal utasították el, hogy ezzel sűrűn lennének a megállók. Úgy, mint a hatvanas években. Szántó István jegyzete.

Kedvemre való ez a szociográfiai pillanatkép. Egyszerű hétköznapi délután lehetett – a napernyők alatti árnyékból sejtve. Jövő menő emberek, s mindegyikük kezében táska vagy szatyor, mintha ezek nélkül nem mehettek volna az utcára. A sarki állami áruház bejáratánál egy klasszikus formájú postaláda. Olyan, amelynek a nyílásain begyömöszölhettük a levelet, nehogy valaki kihalássza. Egy apró szemlehunyás és már előttem a környék legnagyobb kereskedelmi centruma, az olajszagú parkettás-galériásszuterénes ruházati és műszaki áruháza. Akkoriban is voltak árleszállítások. Vasárnap délután kirakatot kellett nézegetni, hogy mire hajtsunk a másnap reggeli rohamban.

Egy hűvös tavaszon egy négyszáz forintos drapp téli télikabátra gyúrtam a nyitásig. Amit már csak ősszel vehettem fel. Bicikliből, Munkácsy tévéből sem volt elegendő így aztán jobb híján az eladókat sztárolták. Újdondászként magam is írtam a mosolycsekk akcióról. Grundig Gyula, igazgató magyarázta el: ha kedves és előzékeny a kereskedő, kiállíthatunk neki egy szavazószelvényt. Bocsássák meg, de elfogult voltam – csak egy hosszú fekete hajú Vörösmarty utcai hölgyre voksoltam. Aki a cipőosztályt erősítette és semmit sem kellett vennem tőle, hogy rám mosolyogjon. Mégis egy magas csillogó fémfogú nő nyert. Nehezemre esik felidézni, hogy mi minden volt már itt. A Pannonia szálló felújításakor magam is voltam az épületben. Ez a nyolcvanas évek elején lehetett. A rekonstrukció kuriózumszámba ment a külső tartófalak meghagyásával teljesen szétkapták az emeleteket. Akkoriban furcsa látvány volt a pinceszintig átlátható ház, amelyben rabok végezték a földmunkát. Az örök pódiumról felügyelték a csíkos ruhásokat. Az Állami áruház után volt ott kávéház, majd egy irodabútorbolt. Ezt Bakus László, a popkazetta-király nyitotta, aki most Spanyolországból próbálja újjáéleszteni a szerencsi cukorgyártást.

Csak egy jobbra sasszé, és meggyőződhetünk, hogy jogosan, bontották le a szomszédos egyszintes házakat. Apró sötét kis boltocskák követték itt egymást. Közülük egyre emlékszem: Dévai Dezső órás műhelyére. Az 1963- ben elhunyt mester műhelyét átköltöztették a Sötétkapu alá. Sógora Wertheimmer József, órás az aranycsillag szálló melletti hosszúkás, soha ki nem takarított üzletében reparálta az időmérő szerkezeteket. Ahol most a drogéria húzódik, ott volt a város első úttörő és ifjúsági áruháza. Wilk Lajos pergőnyelvű barátom az üzlet igazgatója ma stand upos fellépő művész lehetne. Hihetetlen, s lehengerlő gyorsbeszéddel párosuló szórakoztató történetei gyógyító hatásúak voltak. Vérbeli kereskedő, akinek a boltjából senki nem mehetett ki üres kézzel. Képes volt rám sózni darabonként egy forintért tíz kifakult ifjú gárda nyakkendőt. Elmagyarázta, hogy kedvemre bármilyen színűre átfestethetem. Ott vettem egy apró hibás, legalább egy mázsás Medicoros EKG készüléket is. Kilóra. Évekig mutogattam a garázsomban, hogy saját szívvizsgáló készülékem van. Csak most a papír hiányzik belőle. Különben veszi a legapróbb zörejt is.

Lajos fogékony volt a legújabb marketingre is. Nála volt először reklámtévé a kirakatban. Büszkén lestük a másik oldal árkádsora alatt a bolt előtt ácsorgó nézőket, bámészkodókat.

Erről jut eszembe, hogy a nyolcvanas évek elején Kovács Gábor, a városi tanács kereskedelmi osztályvezetője rendelt egy videó filmet a belvárosi üzletekről. Ezen megörökítették az akkori aggasztó állapotokat. Ma ezeket a képsorokat látva elbizonytalanodom. A napernyős, áruhiányos kirakatsorok, portálok különös nosztalgiát ébresztenek. A járdán hullámzó tömeg látványa békebeli hangulatot árasztanak. Öregszünk, s felejtünk, vagy ösztönösen csak a szépre emlékszünk…

– Szántó István –


Jegyzet: Ufók a Vörös teremben

Közben a szállóban zavartalanul folyik az élet. Vannak illusztris vendégek és egyórás szobabérlők. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Keresd a gyilkost

Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet gondolt egyet és felkéredzkedett a húszemeletes ház tetejére. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Földalatti luxus a Szelesen

Csodákra képes egy megsárgult kép. A fotográfus a sarkon álló Borsodi Szénbányászati Tröszt tetejéről exponálhatott a miskolci Szeles utcára a hatvanas évek végén. S bár térképszerű a táj, egyetlen ránézésre kezdődhet az asztaltáncoltatás. Ezernyi emlékem kötődik ehhez a városrészhez. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A háborítatlan szoba titka

Amikor a görög kommunista hős Nikosz Beloiannisz összefutott a Magyar Tanácsköztársaság politikai biztosával, Korvin Ottóval Miskolcon. Akkoriban készülhetett ez a kép talán a hetvenes évek derekán. Ehhez sztereóban kellett lebontani két egymással szemező két régi belvárosi házat. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Nagyot álmodott a vándor üveges

Az alábbi kép a fiatalon elhunyt Ágotha Tibor fotóriporter műve. Pontosan 1970-ben készítette a miskolci Ady hídnál. Tibor mesterien örökítette meg a soha vissza nem térő pillanatot. Hiszen igazából az üveges tót már akkoriban is olyan ritka volt, mint a biciklivel utazó vándorköszörűs vagy házaló esernyős. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Zugtévézés a lottóházban

A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A középkor lehelete

Mi miskolciak félszavakból is megértjük egymást. Számunkra egy Sötét kapu létezik. Az az egy, amely összeköti az Avas felől leereszkedő Rákóczi utcát a Széchenyi úttal. Ha valami állandóságot keresnék, a változó mikrovilágunkban ennél biztosabbat aligha találnék. Nem tudok úgy átmenni ezen a dufarton, hogy meg ne érintsen a középkor lehelete. Tűző nyári napokon is sejtelmes hűs árad a nyitott árkád alatt. Szántó István jegyzete

Jegyzet: A levegőbe röpített Székelykert

Ez az egyetlen fotó számolatlanul ontja az ihletet. A Kossuth utcai iskolában jártam hét évig így kitörölhetetlenül emlékszem erre a városrészre. A Pátria ház helyén évszázadokig állt a Béke étteremnek átkeresztelt Székelykert az egyemeletes ódon ház földszintjén. Hazafelé ballagva beláthattam a széles üvegablakokon át a szerény vidéki vendéglőre hajazó sörözőbe. Estefelé pedig már korán kihallatszott a cigányzenészek hangolása. Ez az inkább vendéglő, mint étterem szerves része volt a városrész búfelejtő múlató negyedének. Ez volt a legpuritánabb, hűs boltíves kistermeivel a leghangulatosabb szórakozóhely Miskolcon. Szántó István jegyzete

Jegyzet: A letarolt zsidófürdő

Mitől híd az Ady híd? Már a kérdésen is fennakadt az unokám, mint, a városunkba látogatók közül sokan mások. Majd megmutattam a cikk alatti régi képet, amelyen még szabadon patakzik a Pecze a Szinvába. A hídon suhanó Nísa, Polski Fiat, Moszkvics és Trabant pedig jelzi, hogy a hetvenes években készülhetett a fotó feltehetően annak a háznak az erkélyéről, amelynek utcai frontján csaknem mindig ruhás üzletek voltak. Szántó István jegyzete

Jegyzet: Béke téri vurstli

Nehéz úgy elsétálni a Búza tér mellett, hogy ne jusson eszembe a mostani dzsumbuj hatvanas évekbeli arculata. Az egyszerű földes grund a görög katolikus templom előtt ahol egymást váltották az állatvásárok és az utazó cirkuszok. Sokszor megesett, hogy a szegényes sátrakból kihallatszott az elefánt trombitálása vagy az oroszlánüvöltés. Tinédzserként irigyeltem az idősebb barátaimat, akik egy-egy jegyért egy állónapot robotolhattak a sátor felállításánál s segédkezhettek a tevék etetésénél. Szántó István jegyzete

Jegyzet: Klónozzuk a villanyrendőrt

Az öregség legbiztosabb jele, ha már mindenről eszünkbe jut valami. Miskolc legjellegzetesebb létesítményéről, a villanyrendőrről a képünkön látható emeletes vaskalitka képe ugrik be mindannyiunknak. Szántó István jegyzete








hirdetés




hirdet�s