Őrizetbe vétel

2022.01.28. 08:55

Videó a rendőröket fenyegető férfi elfogásáról

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, és indítványozta letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. november 29-én, délután egy középkorú, borsodi férfi megszegte a védelmi intézkedéseket, majd amikor a boltban figyelmeztették a maszkhasználat követelményére, a garázdaság szabálysértését követte el, olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében. A rendőrök a bejelentés nyomán intézkedni kívántak a férfival szemben, és az igazoltatást követően közölték vele, hogy szabálysértés elkövetése miatt elő fogják állítani a városi rendőrkapitányságra.

A megalapozott gyanú szerint a férfi már a ruházatátvizsgálás megkezdése előtt azzal fenyegette a rendőröket, hogy intézkedésük miatt bűncselekmény elkövetésével fogja őket hamisan megvádolni. A rendőrök előállítás céljából a szolgálati gépjárműbe ültették a férfit, aki a vele szemben történő intézkedés miatt folyamatosan megöléssel fenyegette a járőröket.

 

A férfi a rendőrkapitányságra történt előállítást követően is többször bántalmazással, megöléssel fenyegette a vele szemben eljáró hivatalos személyeket, és azért, hogy a fenyegetéseinek nyomatékot adjon, többször felugrott a várakozóhelyéül kijelölt székről, és támadóan fellépve öklét rázta a rendőrök irányába.

 

Mivel a férfi fenyegetéssel akadályozta a rendőrök jogszerű eljárását, a nyomozó ügyészség a 2022. január 26-án történt elfogását követően elrendelte őrizetét, és gyanúsítottként hallgatta ki.

 

A férfi nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A gyanúsított többszörös visszaeső, többek között erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt is volt már büntetve. A nyomozó ügyészség indítványozta az elkövető letartóztatásának elrendelését, a  kényszerintézkedés tárgyában holnap dönt  a Debreceni Járásbíróság.

 

A videón az elfogás látható. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában