Diplomásként volt szobalány

Diplomás szobalány címmel írt könyvet Tóth Andrea. A sztori 80-90 százalékban vele történt meg, az írást pedig egyfajta missziónak tekinti, hogy másoknak segítsen: hogyan lehet újrakezdeni, és hogy mennyire megéri még úgy is, ha nagyon kell küzdeni.

– Miskolcon, a Fráter György Katolikus Gimnáziumban érettségiztem, magyar-német szakon. Nagyon szigorú némettanárom volt, de olyan jól megtanította a nyelvet, hogy még érettségi előtt meglett a nyelvvizsgám. Aztán a Miskolci Egyetemen közgazdász diplomát szereztem, de úgy éreztem, nem ez az én utam és célom. Később titkárnőként dolgoztam, észrevettem, robotüzemmódban dolgozom, semmi örömöm nincs benne. Volt egy hosszú ideje tartó párkapcsolatom, én készen álltam volna a családra, gyerekekre 30 évesen, de a párom értésemre adta, hogy ő nem.

Andrea úgy döntött, fogja a két bőröndjét, és elindul Ausztriába új életet kezdeni. Már gyerekként vonzódott az országhoz, bár soha nem járt ott korábban, de gimnazistaként egy osztálykiránduláson olyannyira megfogta Salzburg, hogy mondta is a tanárának, ott szeretne élni. Húsz év telt el, és most ott él.

Válasz a kérdésekre

Andrea félévente jár haza, az ismerősei mindig kérdezik, hogy miért ment el, hogy érzi magát, milyen kint az élet. Ők csak azt látják, hogy szép ruhában, parfümösen száll ki a Mercédeszéből, de azt nem, hogy mi minden van mögötte: mennyi könny, hány kitisztított vécé, dagadtra duzzadt boka a napi 12 órai munka - mosás, vasalás, takarítás, ágyneműk felhúzása - után. A járvány idején munkanélküli volt, akkor gondolta, megírja a történetét a sok kérdésre válaszul. A könyv a kinti első négy évét foglalja össze addig, amíg Salzburgba nem költözött. Benne van, hogy hogyan illeszkedett be a szállodai szobalányok világába, az első kinti komoly párkapcsolata, és az is, ahogy másfél év után megveszi az autóját az összekuporgatott pénzéből. A Salzburgban történtek már egy újabb könyv témája lesz.

Meséli, maga az írás könnyen ment (kiskorától ír naplót, verseket). A szerkesztés, a tördelés most folyik, augusztus közepére készül el, aztán jöhet a nyomtatás. Nagyrészt ő maga finanszírozza a kiadás költségeit.

Hasonló cipőben

Andrea hangsúlyozza, már azért is fontosnak tartotta, hogy megírja a könyvet, mert tudja, nincs egyedül, odakint nagyon sok magyarral találkozott, akik hasonló cipőben járnak: hiába a végzettség, vállalják, hogy nulláról kezdenek új életet. Az ok sokféle, devizahitel, építkezés, olyannal, mint ő, aki az önmaga megvalósításáért állt újra a start kőre, nem találkozott.

– Kívülről nem látja senki, mi történik a kulisszák mögött, én ezt akartam megmutatni. Nehéz, mert nagyon egyedül vagy. Nem könnyű kint a kapcsolatteremtés. Bár sok magyarral alakult ki baráti kapcsolatom, szinte testvérként tekintünk egymásra, több szép párkapcsolatom is volt, de az osztrákokkal nehéz. Kedvesek a munka során, de a privát életben nem közösködnek külföldiekkel. Erős nőnek tartom magam, tudni akartam, hogy mire vagyok képes egyedül, egy idegen országban. Visszagondolva az elmúlt 12 évre, úgy érzem, bizonyítottam, hogy meg tudom csinálni.

Közvetlenek, nyitottak

Másodállásban németet tanított magyaroknak. Később elvégzett egy fitneszedzői tanfolyamot (itthon is volt ilyen végzettsége) és egy stylist képző iskolát is: a divat, a ruhák gyerekkora óta foglalkoztatják. A koronavírus-járvány idejéig edzőként is dolgozott, a stylist munka pedig ma már hobbi is: ha itthon van Miskolcon, gyakran vállal színelemzést, testalkatelemzést, workshopokon tart előadást a témában, imád segíteni a nőknek, hiszen szerinte mindegyikük szép, csak meg kell találni, miben. Salzburgban először eladóként dolgozott, most egy piacvezető üzletlánc központjában titkárnőként nagyon jó kollégákkal – életében először érzi ezt. Közvetlenek, nyitottak, megértőek, szinte baráti a kapcsolatuk. Emellett ott a könyvírás és a stylingolás, ez utóbbi odakint is, másodállásban.

– Ha megjelenik a könyv, tervezem, hogy létrehozok egy csoportot a közösségi oldalon Diplomás szobalány címmel. Olyan lányokat, asszonyokat várok majd, akik egyedül próbálnak boldogulni akár itthon, akár külföldön, vagy olyan helyen dolgoznak, ami nem teszi őket boldoggá. Hátha tudunk segíteni egymásnak. Mert nekem egyedül nehezen ment. Jó lenne, ha meg tudnám mutatni, nehéz a kilincset lenyomni és kilépni a bizonytalanba, de sokszor ez kell, hogy elérjük céljainkat.