Közlekedés

2024.04.26. 17:30

Itt a jó idő, ezeket érdemes ellenőrizni a gépjármű-tulajdonosoknak

A tavasz az az időszak, amikor már alig várjuk, hogy útnak induljunk az autónkkal, mielőtt azonban belevetnénk magunkat az utazgatásba, ne feledjük, hogy a kocsink is megélte azokat a nem is olyan távoli téli hónapokat.

Ne spóroljuk meg a gépkocsi átellenőriztetését tavasszal sem.

Fotó: MW

Mindig ellenőrzöm az autóm állapotát, mert fontos a mindennapjaim használatában – mondta portálunknak Nagy Imre miskolci lakos annak kapcsán, hogy a melegebb idő beköszöntével a személygépkocsi tulajdonosoknak is érdemes több dolgot ellenőrizniük az autón. 

A téli gumikat mindig lecserélem nyárira a folyadékokat átnézem, legfőképpen a motorolajat, és szükség esetén a klímát is ellenőrzőm

 – mondta. Arról is beszélt, hogy előfordult már, hogy a klímája nem működött a nyári hőségben, azóta különösen nagy figyelmet fordít erre.

Fontos az abroncsok állapota

Gotthárd Katalinnak a férje szokta a tavaszi szervizelést elvégezni. 

Két éves autónk van, mi ezt újonnan vásároltuk, így kevesebb a feladat vele

 – mondta. Arra is kitért, hogy még a gyári négyévszakos abroncsokat használják, így a cserével nem kell foglalkozniuk. „A guminyomást azonban szokta ellenőrizni, mert a melegebb időjárás miatt kisebb lesz a keréknyomás” – hangsúlyozta.

Bár áprilisban néhány napig szinte nyári időjárást élvezhettünk, hamar visszatértek a kora tavaszi, hidegebb napok. Éppen ezért semmivel nem késtünk el, ha még nem cseréltük le a téli gumit. Ezt akkor érdemes megtennünk, amikor már tartósan 7 fok felett van az átlaghőmérséklet. Sokan várnak a nagy melegek beköszöntéig a cserével, azonban a beton akkor is forró lehet, amikor mi még nem érezzük túl melegnek a levegőt – tehát nem kell 30-40 fokos hőség ahhoz, hogy téli gumink tapadása gyengüljön. Mielőtt tehát igazán belevágnánk a tavaszi-nyári időszakba, cseréltessük le a gumikat, és ellenőriztessük a kerekek és a gumik állapotát.

Mindenképp ellenőrizzük

A tavasz az az időszak, amikor már alig várjuk, hogy útnak induljunk az autónkkal a szabadba, leengedjük az ablakokat és élvezzük a friss levegőt. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az utazgatásba, ne feledjük, hogy a kocsink is megélte azokat a nem is olyan távoli téli hónapokat. 

Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes ellenőrizni, mielőtt autóba ülünk egy hétvégi kiruccanás előtt. A téli időszak megviseli az ablaktörlő lapátokat, hiszen a hidegben a gumi könnyen kiszárad és megtörik. Ahogy beköszönt a jó idő, a bogarak miatt nagy szükségünk lehet egy ép ablaktörlőre, ezért érdemes lecserélni a kopott lapátokat, hogy teljes értékében élvezhessük a tavaszi kilátást. Ehhez nagyban hozzájárul az évszaknak megfelelő típusú szélvédőmosó folyadék, például jelentős különbséget jelent, ha a mosófolyadék oldja a szerves anyagokat, azaz a nemkívánatos vendégeket a szélvédőn. Sem az ablaktörlőből, sem a lemosó folyadékból nem érdemes a legolcsóbbat választani, hiszen ezekkel gyorsabban kophat a gumi, ami előbb-utóbb megkarcolhatja az üveget.

A klíma mindig jól jön

A nyári szezonban áldás a klíma, és ilyenkor előszeretettel is használjuk ki a rendszer teljes teljesítményét – bejuttatva mindent az utastérbe, ami addig esetleg az autó mélyén lapult. Éppen ezért mielőtt elkezdődik a klímaszezon, érdemes alaposan áttisztítani a rendszert. A légkondit a nyári melegtől függetlenül, ilyenkor is megéri bizonyos időközönként bekapcsolni, hogy a klímagáz a vele együtt mozgó olajjal rendszeresen átkenje a rendszer tömítéseit, így azok ne száradjanak ki és essenek szét. A gáz szintjét szintén  ellenőriztessük még a kánikula előtt, hiszen a szezonban sokszor heteket kell várni arra, hogy egy szakember utántöltse a hűtőközeget.

Elengedhetetlen az induláshoz

A hideg idő és a fagyok megviselhetik az akkumulátort, különösen, ha a téli hónapokban jellemzően nem használjuk annyit az autót, mint amennyit tavasszal és nyáron. Azért, hogy biztosan ne a hétvégi túrán kelljen a lemerült akkumulátorral és a gyorsindítással bajlódnunk, ellenőriztessük szakemberrel az akkumulátor állapotát a szezon elején. Bizonyára mindenki találkozott már azzal, hogy egyszer csak nem indul el a járműve, ezt a leggyakrabban az akkumulátor meghibásodása okozza, ezért fontos, a kellemetlenségek elkerülése miatt, hogy ellenőrizzük annak állapotát.

Erről mindenki megfeledkezik

Evidens feladatnak tűnhet, mégis gyakran megfeledkezünk arról, hogy utántöltsük az autónk egészséges működéséhez szükséges folyadékokat. Mielőtt hosszabb útra – netán külföldre – indulunk, ezek pótlását semmiképpen ne hagyjuk ki. Ne feledkezzünk meg a fék- és hűtőfolyadékokról, a motorolajról és a szélvédőmosó folyadékról sem. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában