BOON - Jegyzet

2017.03.09. 18:04

Nőség: 52,3 százalékban

<em>Kisebbségszociológiai tanulmányaim során valahogy úgy határoztuk meg a kisebbség (nem nemzeti vagy etnikai kisebbségről van szó!) fogalmát, hogy a többségi társadalomtól valamilyen lényeges tulajdonságával, helyzetével eltérő emberi csoport</em>. <strong>Szaniszló Bálint jegyzete</strong>.

Kisebbségszociológiai tanulmányaim során valahogy úgy határoztuk meg a kisebbség (nem nemzeti vagy etnikai kisebbségről van szó!) fogalmát, hogy a többségi társadalomtól valamilyen lényeges tulajdonságával, helyzetével eltérő emberi csoport. Szaniszló Bálint jegyzete.

Egy alkalommal azt a kérdést tette fel egyetemi oktatónk, tudjuk-e, melyik a legnagyobb kisebbség Magyarországon. Az ötletelés után azt mondta, hogy a nőkről van szó. A kétkedő arcokat látva hozzátette: ráadásul olyan kisebbség a nőké, hogy létszámát tekintve a legnagyobb, azaz többség, helyzeténél fogva azonban eltér a „többségi” társadalom tagjaitól, amelyeknek így – nem kell sokat találgatni – a férfiak tekintendők. Azt is látni lehet, a társadalmi normák – kimondva, kimondatlanul – a mai világban (is) inkább a férfiakra vannak megalkotva.

A Központi Statisztikai Hivatal a tegnapi nemzetközi nőnap alkalmából elkészített összeállításából derült ki, hogy 2016-ban Magyarországon 5,1 millió volt a nők száma és ez a teljes népesség 52,3 százalékát jelentette. Ez azt jelenti, hogy 1000 férfira 1097 nő jutott. Azt talán meg lehetne jelölni minimumcélként, hogy a társadalmi normák, szabályok is legalább 52,3 százalékban a nők érdekeit képviseljék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában