elkésett vallomás

2019.11.10. 08:26

Kristen Stewart feleségül ment volna Robert Pattinsonhoz

A sztárpár szakítását követően a rajongók még mindig reménykednek a békülésben.

A hirado.hu arról ír, hogy az Alkonyat-rajongókat újra felpezsdítette egy interjú.

A rádiós fenegyerek Howard Stern műsorában szerepelt november 5-én Kristen Stewart, aki

őszintén vallott Robert Pattinsonnal való korábbi kapcsolatáról.

Mivel évek teltek el, így egészen erős kinyilatkozásnak tűnt, amikor azt mondta Sternnek, hogy hozzáment volna Roberthez.

Azóta minden Alkonyat-rajongó arra kíváncsi, mit szól az interjúhoz Pattinson.

Ugyan ő maga még nem nyilatkozott, de két, hozzá közel álló forrás szerint jól estek neki a színésznő szavai.

„Robnak semmi problémája ezzel a nyilatkozattal. Barátokká váltak, tiszteletteljesen nyilvánulnak meg egymás irányába. Kristen számára mindig lesz egy speciális hely Rob szívében” – idézte egyiküket a Hollywoodlife.

A másik informátor szerint Robert már egy ideje másfelé fókuszál: „Boldog a Suki Waterhouse modellel való párkapcsolatában. Nem gond neki, ha szóba kerül Kristen, nincs olyan interjú, amiben ne merülne fel az exkedves neve. Semmi rossz érzése nincsen Kristen felé.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában