„Dönts önállóan! Állj ki magad mellett!”

Arany János Rózsa és Ibolya című verses meséjéből készít előadást a Miskolci Balett. A társulat a maga nyitotta úton halad tovább ezzel: az előző szezonban Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét feldolgozva mutattak mintát arra, hogyan lehet korszerűen érdekessé tenni a magyar irodalom klasszikusait.

A Miskolci Balett alapító vezetője beszélgetésünkben arra is kitért: a gyerekközönség is ráérezhet a felnőtt világ furcsaságaira.

Kozma Attilát kérdeztem.

Fontos előadásuk volt az előző szezonban a János vitéz: a mesebalett tartalmi és formai újragondolása méltán hozott sikert a társulatnak. Most, amikor újra mesebalettet rendez, mennyire kötelezi az akkor maga választotta forma, illetve az abból fakadó sikernek való megfelelés?

A János vitéz sikere a most készülő előadásnak is az előzménye. Fontos élményünk, hogy a gyerekek nagyon szeretik, ahogyan ezt a klasszikus történetet meséljük. Ez olyasmi, amire tudunk és akarunk is építeni. A következő évadok gyerekelőadásai azt a célt is szolgálják, hogy a János vitézzel – a Lázár Ervin program révén is – megtalált közönség velünk tudjon tartani ezen az úton. És amikor abba a korba érnek, kamaszoknak szóló előadásokkal bővítenénk a repertoárunkat. Ez kihagyhatatlan lehetőség az értő közönség nevelésére. A Rózsa és Ibolya kapcsolódik ugyan a János vitézhez: mint akkor, most sem mondunk le a gegekről, a közös alkotó kedv kamatoztatásáról. De különbözik is tőle: Fűzi Attila gazdag és letisztult koreográfiával lép tovább az akkori spontán megoldásokon. Az előadás a terveink szerint megőrzi a színházszerűség erényeit, de tánc szerepe még nagyobb jelentőséget nyer. Azt kértem Attilától: hozza mozgásba a történet sokszínűségét. Legyen merész, teremtse meg a stílusát: használjon bátran néptáncot, kortárs táncot, pantomimet, klasszikus balettelemeket. Merítkezzen meg a börleszkben. Mindezt úgy, hogy az adott jelenetek hangsúlyban, táncstílusban, dinamikában illeszkedjenek.

Verses mesét dolgoznak fel – tudja-e nélkülözni a szöveget a mesebalettjük?

Nem, ahogyan a János vitéz esetében is jelentőséggel bírt Petőfi Sándor dramaturgiai szempontból fontos mondatainak elhangzása. Az azt az előadásunkat megtekintő pedagógusok is kérték, hogy továbbra is ebbe az irányba tartsunk. Ez a fajta fizikai színház nem nélkülözheti a szavakat. Sikerült megnyerünk Görög Lászlót – az ő hangján ismerhetik meg ezt a történetet a nézőink.

Hogyan dönti el, mi az, aminek muszáj elhangoznia, és mit bíz a táncra a mesélésben?

A koreográfussal közösen mérlegelünk és döntünk: szerintünk mi az, ami a szövegből szükséges ahhoz, hogy a gyerekek számára összeálljon a történet.

A történetet visszaadni sem kis feladat, ráadásul ez a mese furcsaságokkal teli. Miért vesz el például a tündérkirály egy vasorrú bábát? Szeretnék-e feloldani az ilyen mese mélyi titkokat?

Dolgozunk rajta. Az előadásnak minden szinten „eladhatónak” kell lennie, és nem csak a történet felszínén. Vannak persze azok a mélységek, ahová egy gyermek képtelen lehatolni. Egyszerűen nincs hozzá még elegendő tudása az életről. De a helyzetek furcsaságait természetesen megérezheti: valami nincs rendben a karakterekkel, a párkapcsolatokkal. Az útkeresés izgalma a miénk, hogy mit sikerül mindebből a finomságból úgy megmutatnunk, hogy felkapják rá a fejüket. Például, hogy ebben a történetben Ibolya az, aki határozottan irányítja a sorsát. Nem sértődik meg akkor sem, amikor magára marad – küzd. Ez azért talán érthető, meseszerű előadásban is: legyél karakteres, dönts önállóan, vállald a következményeit. Állj ki magad mellett!

A kérő, Rózsa modern figura, amennyiben elsőre átlátja: mennyire rémes hely ez. El innen! Ibolya mégis ráveszi a maradásra és a próbatételre. Miért? A szerelem mindenek fölött, de közben a mostohájával is csatáz?

Ez is egy lehetséges értelmezés: két nagyon határozott egyéniségről van szó, a küzdelmükből Ibolya kerül ki győztesen. Ez inkább a felnőtt nézők számára érdekes körülmény. Akkor miért fogalmazunk így a gyerekek számára? Mert együtt megyünk velük. A mai korosztályok hogyan hoznak döntéseket? Szinte sehogy. Hagyják, hogy sodorja őket az ár. Kell, hogy lássák: vannak emberek, akik készek szemben úszni a sodrással. Szerintem jó és helyes, ha már kis korukban elkezdjük nekik megmutatni: vannak, akik vállalják a döntéseiket.

(A borítóképen: Fűzi Attila és Kozma Attila | Fotó: Ádám János)

Kapcsolódó cikk:

- „Igaz szerelemnek nincs lehetetlen semmi!”