Megtaláltuk!

2023.08.10. 20:00

Ezért késik hónapok óta a dél-kiliáni rendelőépület átadása

Láthatóan már tavasszal készen volt, de a mai napig üresen áll a sokak által nagyon várt épület.

Szaniszló Bálint

Homályos még a jövője a rendelőépületnek

Fotó: Bujdos Tibor

Évekre visszanyúlik a vita arról, hogy épüljön-e és milyen módon új orvosi rendelő a dél-kiliáni lakótelepen. Egy biztos, hogy a régi rendelők felett már alaposan elszállt az idő, és – bár sokan ezt szerették volna – felújításukra, korszerűsítésükre nem volt esély. 

Éppen ezért indította be még az előző önkormányzat azt a projektet, amelynek révén a régi közelében egy vadonatúj épületben korszerű egészségházat alakítottak ki. Ezzel a projekttel az volt a baj, hogy – a lakótelepen élők egy része már előre azt feltételezte – túl sok helyet vesz el ez a zöldfelületektől, túl sok fa kivágásával jár az építkezés. A környezetért aggódók több ízben is tiltakoztak, demonstráltak a beruházás ellen. 

A rendelő-projekt támogatói szerint azonban az igencsak népes lakókörnyezet számára nagyon fontos, hogy korszerű környezetben kapjanak alapvető egészségügyi ellátást a kiliániak. A projekt tartalma szerint egy 5 rendelős felnőttorvosi rendelőt, egy kétrendelős gyermekorvosi rendelőt, valamint kétszobás védőnői szolgálatot alakítanak ki az új egészségház épületén belül.

Vita vita hátán 

Az önkormányzattal folytatott pró és kontra egyeztetések vége az lett, hogy tavaly egy kérdőív kitöltésével nyilváníthattak véleményt a helyiek, támogatják-e az új rendelőépület kialakítását az arra rendelkezésre álló helyen, vagy sem. A szavazás eredménye 58–42 lett százalék az igenek oldalán. A lakossági támogatottság tudatában, mérlegelve az érveket, az önkormányzat úgy döntött: elindulhat az új rendelő beruházása. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere is részese lett a vitának egy neki címzett tiltakozó levél nyomán. A polgármesteri válaszlevél megemlítette, hogy az építkezés által érintett ingatlan egésze „nem közterület, az az ingatlan-nyilvántartásban beépítetlen forgalomképes ingatlanként – azaz építési telekként – van nyilvántartva, a hatályos Szabályozási Terv szerint településközponti vegyes építési övezetbe tartozik”. Ráadásul a 33835/11 helyrajzi számú ingatlan nemcsak a tervezett építési területet, hanem a szomszédos játszóteret, a volt Otthon étterem melletti árkádokat és a téren lévő szökőkutat is magába foglalja, tehát nem liget, nem park, azaz beépíthető.

Az eredeti határidő letelt 

A helyzet további pikantériája, hogy a TOP-6.6.1- 16-MI1-2017-00008 projekt, amelynek keretében az új orvosi rendelő megépülhet, lehetőséget adott volna felújításra, átalakításra, bővítésre, új épület építésére, ingatlankiváltásra, vagy funkciójukat vesztett épületek hasznosítására, funkcióváltásra. Ezek közül az új épület építését találta megvalósíthatónak az önkormányzat, és már nem lehetett változtatni rajta, mert akkor végleg elveszik a pályázati pénz. A rendelő építésével kapcsolatos támogatás eredetileg 2022. december 31-ig ad lehetőséget a projekt fizikai befejezésére. 

A rendelőépület idén tavaszra elkészült, ám az átadása azóta sem történt meg. Üresen áll a jobb sorsra érdemes épület.

Befolyt az a fránya eső 

Mint megtudtuk, az épület tetőzete még az átadás előtt beázott, így garanciális javításra van szükség. Ez - úgy tűnik - elhúzódik. Bartha Györgytől, a terület önkormányzati képviselőjétől azt tudtuk meg, hogy jelenleg az épület műszaki átadása tart, utána indul a hatósági ellenőrzési eljárás.  

Remélhetőleg még ebben az évben birtokukba vehetik a dél-kiliániak a várva várt rendelőt. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában