Emlékfutásként indult Miskolc utcai futófesztiválja

A közeli ismerősökön kívül kevesen tudják, mikor, hogyan, miként jött létre a „semmiből” a miskolci Barátság Maraton. A 2002-ben indult futóverseny, mely 2013-tól nemzetközi utcai futófesztivál, idén október 18-án már a tizenkilencedik felvonásához érkezik. Ennek apropóján kértem fel egy múltidéző beszélgetésre Szűcs István ötletgazda-főszervezőt, akivel újságíró kollégaként tegeződtünk.

- A történet akkor kezdődött, amikor 2001. őszén szerettem volna egy maraton teljesítésével emléket állítani az akkor 25 éve, vétlen közlekedési balesetben elhunyt édesapámnak – hangsúlyozta Szűcs István. – Kocsis Árpinak, a Budapest Sportiroda vezetőjének jóvoltából „VIP-rajtszámom” volt a Kaiser’s-Plus Budapest Maratonra, melyre annak rendje és módja szerint korán reggel el is indultam. Autóm azonban Mezőkövesdnél lerobbant, így lekéstem a versenyt.

Hogyan próbáltad megoldani ezt a váratlan helyzetet?

Mivel az év hátralevő részében itthon már nem rendeztek maratont, én viszont szerettem volna megtenni, amit megfogadtam, elterveztem, elhatároztam, hogy a

Miskolci Egyetem és Miskolctapolca között kijelölök egy kört és azon annyit futok, ami elég a klasszikus távhoz.

Egyedül azért nagyon nehéz lett volna véghezvinni ezt a nemes vállalást. Milyen segítségre számíthattál?

Futóbarátaim közül egy (!) percig kellett kapacitálni a társulásra Németh Csabát, Harsányi Zsoltot, Pálffy Gábort, Koleszár Andrást, Markó Györgyöt, akik a „Maraton Apáért, Id. Szűcs István-emlékfutás” teljes távján mellettem voltak, miközben az erős szembe-szeles szakaszokon szó szerint még a széltől is óvtak. Azon a november végi zimankós napon végül is hosszabb-rövidebb ideig közel hetvenen – csatlakoztak még hozzám, hogy segítsenek célom elérésében. Tiszaújvárosból, triatlonos barátaim, élükön dr. Márkus Gábor klubelnökkel, az Eb-ezüstérmes, sokszoros magyar bajnok Lehmann Tiborral és társaival, első szóra csatlakoztak hozzám. Sok más mellett ott futott velem Kollár Pista barátom is, aki egykoron a DVTK válogatott gyaloglója volt. És persze akadtak olyanok is – köztük Kisgyörgy Ádámmal, a Bükki Hegyi Maraton „Atyjával”, a Marathon Club alapító elnökével – szép számmal, akik családom mellett a pálya szélén segédkeztek, biztattak. Kimondva, kimondatlanul, Mindenszentek közelében, akkor ott mindannyian így is megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről.

Hogyan zárult ez az egyedi „vállalkozás”?

Végül valamennyi jelenlevőnek köszönhetően, alig több, mint fél év felkészüléssel, 95 kg-os súllyal – alaposan elmaradva ugyan 1987-es, lelkes amatőrként elért 2 óra 47 perces egyéni csúcsomtól – 4 óra 13 percet futva, tizenkettedszer is átélhettem a maratoni célba érkezés katarzisát. A célban a már akkor is nagyon komoly nemzetközi elismertséggel bíró Németh Csabitól – abszolút meglepetésként – megkaptam saját „Sparthatlon”-os (Athén-Spárta Ultramaraton) befutó érmét, melyet átgravíroztatott a következő szöveggel: „Pistának! A legnemesebb maratonjáért!” Sokan megrázták a kezem, rádióriport is készült velem. Ez utóbbin már nem tudtam tartani magam, szakadtak a könnyeim, azért, amiért futottam és azért, hogy mennyien érezték át velem az esemény belső fontosságát. Azt gondoltam, hogy ezzel a rendhagyó, viszont fantasztikusan lélekemelő maratonommal teljesítettem a célomat. Ez így is volt, de alig telt el pár hét, telefonhívásokat kaptam, melyekben arról érdeklődtek, hogy a következő évben mikor lesz ez a futás?

Hogyan lett az emlékfutásból Barátság Maraton?

Annak idején hetekig, sőt hónapokig nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán gondolván egy merészet, felvettem a kapcsolatot a Miskolci Egyetem

vezetésével, mondván, hogy 2002 őszén – a 2001-es emlékfutásunk folytatásaként – szeretnénk egy szezonzáró futóversenyt rendezni az Universitas és Miskolctapolca között. Mivel abszolút kedvező fogadtatásra találtam, már csak a nevet kellett kitalálni. Az átélt élmények és az előkészületek során megtapasztalt önzetlen segítség alapján a Barátság Maraton elnevezést adtam az eseménynek. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. A Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány által felkarolt eseménynek a 2010-es évek elejéig tartó „hőskorban” egyszer volt komoly önkormányzati támogatása, valamint néhányszor a borsodi megyeszékhely sportos alapítványa szponzorált bennünket egy-kétszázezer forinttal. Egyébként pedig minden évben, minden, ami a versenyhez szükséges – leszámítva a mérsékelt nevezési díjak összegét – baráti segítségek alapján állt össze. Barátaim, rendezőtársaim, a rendezői csapat valamennyi tagja szívességből fáradozott azért, hogy az év vége felé egy újabb bensőséges hangulatú szezonzáró versenyt kínálhassunk a futás szerelmeseinek. Nem kívánnám elcsépelni a szót: itt tényleg a barátság, valamint a szeretet, az egymás iránti tiszteletet működtette a „rendszert”. Nem számított a beosztás, a cím, a társadalmi rang, a hovatartozás, a diplomák száma. Hiszem, sőt tudom, hogy ez a példaértékű összefogás évről-évre megérintett mindannyiunkat.

Az Egyetemvárosból mikor és miért költözött be a verseny Miskolc belvárosába?

A Miskolci Egyetem, annak vezetése kezdettől fogva támogatta rendezvényünket, melyért nem lehetünk eléggé hálásak. Minden évben nagy örömmel és büszkeséggel tértünk vissza a Körcsarnokba és környékére. 2013-ban, a Miskolci Önkormányzat kérésére, melyhez hathatós anyagi és szakmai támogatás is társult, költöztünk be a belvárosba. Azóta a versenyközpont a népkerti Generali Aréna előtti téren van, míg a pályát abszolút a centrumban jelöltük ki. Ez a változás nagyon komoly partneri együttműködést igényelt Miskolc MJV önkormányzatával, a városi rendőrségtől, az MVK Zrt.-től, a Városgazda Kft.-től, a MIŐR-től, a Szabadidőközponttól, melyet az elmúlt években sikerült korrekt módon kialakítanunk. A helyszín tehát változott, a CSAPAT hozzáállása, elkötelezettségünk azonban változatlan és töretlen.

Hogyan fogadták a Miskolcra látogató futók az új helyszínt?

Örömmel mondhatom, hogy debütálásunk óta nagy népszerűségnek örvend a belvárosi körpályán rendezendő versenyünk, melyet bizonyít, hogy 2013-ban, 400 főről indulva az elmúlt 2-3 évben már elértük a 800-1000 fő közötti résztvevői létszámot. Az ország minden részéből – például Pécsről, Győrből –, de a határon túlról is sok visszatérő futónk van, akik rendre hoznak magukkal új sportbarátokat is. A Covid-19 miatt idén – hasonlóan az összes hazai és nemzetközi futóversenyhez – valamivel kisebb létszámmal, mintegy 600 futóval számolunk. A sportolók és a rendezők egészségének megóvása érdekében mi is igyekszünk megtenni minden óvintézkedést. Arra törekszünk, hogy kiváló partnereinkkel ebben a rendhagyó helyzetben is egy hagyományosan jó hangulatú, színvonalas eseményt hozzunk tető alá. A versennyel kapcsolatos további részleteket, fotókat a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon lehet megtalálni.