2020.09.26. 19:30
Szimpátia rózsaszínben
Elkezdődött a Mellrákinfó Egyesület borsodi csoportjának figyelemfelkeltő kampánya csütörtökön.
Fotó: Bujdos Tibor
A cél az, hogy szelíd eszközökkel oldja a betegségtől való félelmet, és felhívja a figyelmet, milyen fontos az önvizsgálat, valamint hogy a részvétel a rendszeres mammográfiai szűréseken életet menthet. Az időben felfedezett daganat 95 százalékos eséllyel túlélhető.
Pink Gasztrokampány
– A mellrák hónapja az október, és ebben a szorongatott helyzetben is igyekszünk felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára – mondta köszöntőjében Bodnár Erika, a Mellrákinfó Egyesület borsodi csoportjának vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Karszáné Szalánczi Beátánál öt évvel ezelőtt, 39 évesen diagnosztizáltak mellrákot.
– Nagyon nehéz időszak volt, de az a lehetőség, hogy a Mellrákinfó csoportjába eljárhattam, és beszélgethettem olyan érintettekkel, akik régóta egészségesek és gyógyultak, nagyon sokat segített – mesélte. – Négy éve önkéntes vagyok az egyesületnél, mert fontosnak tartom a példákat továbbadni és megmutatni, hogy ezt túl lehet élni. Nyáron lehetőségem volt felnőttháziorvosokkal együtt dolgozni egy rendezvénysorozaton, ahol a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívtuk fel a figyelmet. Ezekre az előadásokra eljött velem a családom egyik tagja, aki nagyon fontos a számomra. Szerette volna látni, hogyan állok ki a közönség elé és mondom el a történetem. Akkor még nem gondoltam, hogy ezt konkrétan neki mondom, aki egy nappal az utolsó rendezvény után kapta meg a mellrákdiagnózisát. Nagyon bátran viselte, túl van a műtéten, és pszichésen is nagyon jól van. Úgy érzem, hogy ha az elmúlt négy évben ő lett volna az egyetlen ember, akihez beszélek, már akkor megérte volna, de sokkal több emberhez eljutottunk.
Már harminc étterem
– Társadalmi felelősségvállalásunknak érzem, hogy csatlakozhatunk egy olyan fontos kezdeményezéshez, amely emberéleteket menthet – tudtuk meg Oszlánczi Rékától, a Creppy Center és a Creppy Palacsintaház tulajdonosától.
Az étterem a gasztrokampányban a Díva nevet viselő palacsintakülönlegességével – szedres-vaníliás túrókrémmel töltött palacsintaszirmok, tejszínhabbal és áfonyaöntettel tálalva – vesz részt, amelynek árából harminc százalékot adományoz az egyesületnek.
Pink Gasztrokampány és séta
A Pink Gasztrokampányhoz – amely az idei évben már országos program – eddig mintegy harminc étterem csatlakozik októberben, a mellrák elleni küzdelem havában. A befolyó összeget speciális, hűsítő sapka megvásárlására szeretné fordítani az egyesület. Ez nagyon fontos azok számára, akik kemoterápián vesznek részt, és ennek a használatával sokkal kisebb eséllyel hullik ki a hajuk.
– Mindig igyekszem támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek felhívják a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára – mondta dr. Asztalos Ágnes megyei tiszti főorvos.
Race for the Cure
A másik program a Race for the Cure kampány, amely a sajtótájékoztató után vette kezdetét. A szimpátiaséta a Városház térre tartott. Valamennyi helyszínen a szűrések fontosságát hangsúlyozó, rövid motiváló beszédek hangzottak el.
(A borítóképen: Séta rózsaszínben – a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet Miskolcon)