Utánam, srácok!

2024.05.17. 20:00

Kirándulás az Ó-Avason – szombaton!

Először péntekre hirdették, de szombaton lesz: túrákra invitál az Észak-Kelet Átjáró Egyesület, a történelmi Avast, azaz Ó-Avast ismerhetik meg a résztvevők.

Pincék a történelmi Avason, azon belül a Nagyavason

Fotó: Ádám János

Utánam, srácok: Új avason, új utakon címmel túrát szervez az Észak-Kelet Átjáró Egyesület a Nagyavasra az Avasi Borangolás rendezvénysorozat részeként május 18-án, azaz szombaton. Az indulási pont a papszeri obeliszknél lesz délután 4 órakor, innen indul a csapat a Nagyavas Felső-sorra, ott a Báthory-pincéhez érkeznek háromnegyed 5-kor. A túra után a résztvevők megtekinthetnek egy kiállítást az Avas kincseiről, majd filmvetítés következik: Az Avasi templom és a Svájc az Avason című alkotásokat láthatják.

A túra fél 6-kor tovább folytatódik Friss kalandok, új utakon név alatt, az arra vállalkozók ugyanis a Nagyavasról a Kisavasra sétálnak át. A Felső sortól indulnak a a Horvát-tetőn és Gonda pincén át a végső megállóig, a Lonovics utcai Présházig.

Vasárnap, május 19-én új kalandra hív az egyesület: délután 5-től a Gonda pincében Száz macska mesefoglalkozás várja a közönségét, egy mesemondó lány mesél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában