Hamis vád

2024.05.18. 11:00

Női bosszú: rendőrt hívott a férjére, mert az későn ért haza

A nő a helyszínre érkező rendőröknek azt állította, hogy őt az élettársa egy alkalommal arcon ütötte, melynek hatására ő a földre került, ahol még egy alkalommal hasba is rúgta.

Boon.hu

Illusztráció/Shutterstock

Fotó: lassedesignen

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben. A vád szerint, a nő és az élettársa egy Bánhorvátiban lévő lakásban élnek együtt. A férfi 2024. január 5-én reggel eltávozott otthonról és csak a délután tért haza, melyen a nő felidegesítette magát és számon kérte élettársát, hogy hol volt ilyen sokáig. A számonkérés miatt veszekedés alakult ki köztük, majd a férfi a szülei lakására távozott. 

Élettársa távozását követően a nő felhívta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját és azt a valótlan bejelentést tette, hogy az élettársa otthonukban ittasan balhézik, ezért ő kimenekült a házból, ahová az élettársa nem engedi vissza.

Később bevallott mindent

A nő a helyszínre érkező rendőröknek is megerősítette a bejelentésében foglaltakat, továbbá már azt is állította, hogy őt az élettársa egy alkalommal arcon ütötte, melynek hatására ő a földre került, ahol még egy alkalommal hasba is rúgta. A nő nyilatkozatára tekintettel, élettársával szemben a rendőrség ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el. 

A nő végül a Kazincbarcikai Járásbíróságon tartott személyes meghallgatás során feltárta, hogy az általa elmondottak nem fedik a valóságot, így élettársával szemben büntetőeljárás nem indult. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a bíróságnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában