Jezsuita Gimnázium

2020.09.11. 19:00

Közösségformáló, jellemalakító műhely

A jezsuita gimnázium rendszeresen ott van az ország legjobb 50 középiskolája között.

Hegyi Erika

Fotós: Kozma István

Fotós: Kozma István

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium fiatal intézmény, mégis az eltelt alig több mint huszonöt év alatt Magyarország egyik legkiemelkedőbb középiskolája lett. A gimnázium a HVG által összeállított rangsor alapján rendszeresen az ország legjobb 50 középiskolája között szerepel.

– A gimnázium szerzetesi intézmény, ugyan az egyetlen hazai jezsuita iskola, de tagjai vagyunk egy nemzetközi hálózatnak – mondta Rivasz-Tóth Kinga igazgatóhelyettes. – A nemzetközi építészeti díjat nyert épületegyüttes (az Ybl-díjas Ferencz István tervei alapján készült – a szerk.) egy campus közepén található együtt a templommal, a sportcsarnokokkal,

a kollégiumokkal. Az épített környezetet hatalmas zöldterület övezi, melynek gondozásában a diákok is részt vesznek. Az intézményt nyolc- és négyosztályos, koedukált gimnázium és kollégium alkotja. Célunk a keresztény értelmiség képzése, formálása a közjó szolgálatában. Az iskolához tartozó kollégiumot közösségformáló, jellem­alakító műhelynek tekintjük. Iskolánkban magas szintű oktatás folyik, diákjaink 90-95 százaléka továbbtanul. A gimnázium részt vesz az Avas és a város, sőt a tágabb régió életében szociális, kulturális és pedagógiai téren egyaránt – sorolta az igazgatóhelyettes.

Jó gyakorlatok

Mint fogalmazott, az esélyegyenlőtlenségek megszüntetése a személyes kísérés útján központi feladata az iskolának. Ez minden pedagógus egyéni munkája, ehhez szakmai segítséget az ifjúságvédelmi felelőstől, iskolalelkésztől, valamint további, külső szakemberektől kaphatnak. A gimnázium vállalja a sajátos nevelési igényű diákok inkluzív (befogadó) nevelését, ennek fizikai megvalósulását segíti az is, hogy az iskola akadálymentesített.

– Keresztény küldetésünkből adódóan különösképpen is feladatunknak tekintjük a szociális és kulturális hátrányok enyhítését. Az egyik jó gyakorlat a szeretetszolgálat, mely a másokért élő ember nevelésének programja. A másik jó gyakorlat intézményünkben a komplex tehetséggondozás, mely a személyes törődés és a személyiségfejlesztés kidolgozott programja. A tehetséggondozás keretében versenyfelkészítést végzünk, kimagasló OKTV és egyéb országos szintű versenyeredményekkel rendelkezünk természettudományos, humán és művészeti területeken egyaránt. Földrajz és vizuális kultúra tantárgyakból az első 10 között szerepelnek diákjaink, a földrajz területén komoly műhelymunka is kialakult, kiemelkedő munkájáért kollégánk, Udvarhelyiné Hyross Amelita Bonis Bona díjban részesült. Történelemből, magyar nyelvtanból is az első 30 között vannak tanulóink, matematikából országos versenyeken szereznek dobogós helyet, de kiemelkedő eredmények születnek szép kiejtési vagy helyesírási országos megmérettetéseken is – jelezte Rivasz-Tóth Kinga.

Test és lélek

Azzal folytatta, részt vesznek nemzetközi projektekben, európai és tengerentúli jezsuita iskolákkal. Évek óta sikeresen pályáznak a tanári és diákmobilitást, stratégiai partnerséget szolgáló Erasmus-pályázatokon. Épp ezért az idegen nyelvek kiváló ismeretére különösen nagy hangsúlyt fektetnek. A diákok magas óraszámban tanulnak angolt, németet, franciát, spanyolt. Kínainyelv-tanulásra is van lehetőség.

– A test és a lélek nevelése épp oly elengedhetetlen az iskolában, mint a szellemé. A sport tagozat indításának is köszönhető, hogy diákjaink országos eredményeket érnek el kosárlabda-, atlétika-, duatlon-csapatversenyeken. Egyéni sportokban is kiemelkedően szerepelnek. Tanulóink között megtalálhatók nemzetközi szinten is elismert élsportolók. A versenysport mellett nagy a jelentősége, hogy minden diákunk megtalálja azt a mozgásformát, mely leginkább megfelel egyéni igényeinek és tehetségének. Ezt a lehetőséget támogatja a létesítmények és a felszerelés magas színvonala és sokfélesége is. A teljes ember nevelése jelen van az átfogó művészeti oktatásban, melynek keretében a diákok érdeklődésüknek megfelelő képzést választhatnak; a kötés-horgolástól a fafaragáson át a művészettörténetig. A Magis diákkórus meghatározó része az iskola életének. A kórus rendszeresen részt vesz Miskolc kulturális életében, és a régióban is nyílik alkalma a szolgálatra, sőt határainkon túl rangos nemzetközi kórusfesztiválokon is képviseli az iskolát – mondta az igazgatóhelyettes.

Közösségépítés

Hozzátette: egyetlen jezsuita iskolaként tudatosan vallják, hogy csak akkor képes az intézmény kiválóan működni, ha a kereszténység megélése és megvallása áll a középpontban. A közösségépítést segítik lelki programjaik, csakúgy, mint a közösségi hétvégék, életmódhétvégék. Az iskolában keresztény ifjúsági kortársvezető-képzés működik a lelkészségi team vezetésével. A közösségépítés, a hazaszeretetre nevelés fontos eszköze a cserkészet is, mely nemcsak az iskolában meghatározó, de országos szinten is vállal feladatokat.

– A nevelési feladatok megoldásában szorosan együttműködünk a szülőkkel, büszkék vagyunk arra, hogy a szülői munkaközösség aktív részese a gimnázium közösségi, lelki életének. Az iskola kiválóan akkreditált tehetségpont és örökös ökoiskola, minősített referenciaintézmény – hangsúlyozta Rivasz-Tóth Kinga.

(A borítóképen: Jól felszerelt iskolában, magas színvonalon tanulhatnak a jezsuita gimnázium diákjai)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában