Olvasói levél - Hogy vagy?

Miskolc - Hogy vagy? – hangzik a kérdés környezetünkből. Mint tudjuk, társalgásban általában nem illik pontos választ adni erre. Más a helyzet, ha okkal vagy ok nélkül elgondolkodunk létünk állapotán, mert ilyenkor „belülről” jön a kérdés, amit önmagunknak kell megválaszolni. Ezekben az esetekben sokkal pontosabbak lehetünk, és minden apró részletre kitérhetünk.

Létfenntartásunk sikerességének alapját képezi rátermettségünk, hogy milyen mértékben rendelkezünk az emberi fajra jellemző adottságokkal, ami azt is jelenti, mennyire vagyunk egészségesek, továbbá azt is, mennyire vagyunk feladataink teljesítésére ráhangolva. Összefoglalva: mennyire érdekel bennünket saját sorsunk, és milyen mértékben vagyunk képesek azt saját javunkra is szervezni.

Egészségi állapotunk fontolgatása nem kerülhető el akkor sem, ha napi teljesítéseinkről, de különösen akkor, ha perspektívánkról van szó. A szükségleteink és az elvárások teljesítése érdekében tapasztalt „tüneteink” értelmezésével tudjuk valós állapotunkat megismerni. Az azonban, hogy állapotunkról kialakított ismereteink mennyire valósak, attól függ, hogy az ehhez szerzett adataink mennyire tekinthetők hitelesnek. A különböző korú emberek élettevékenységük tapasztalatainak összegzése mellett a korától és pozíciójától is függő arányban kontroll adatokat is igényelnek egy saját egészségösszkép megalkotásához. Ezen kontroll legjelentősebb területe az egészségügyi ellátórendszer, amelynek szolgáltatásait vehetjük igénybe. Természetesen ezek abban a vonatkozásban nélkülözhetetlenek, hogy bátran tervezhessük magunkat emberi kapcsolatokban, hogy biztonságot érezhessünk másokkal együtt, vagy éppen másokért vállalt felelős szerepek vállalásához akár családon belül, akár társadalmi relációkban.

A legutóbbi időszakban idősödő koromnak megfelelően szervezetem gyakrabban teszi fel a „belső kérdést”: hogy vagyok? Szerencsés emberként a válasz megalkotásához gondos körzeti orvosi kezek irányítanak egészségügyi intézményekhez, közülük is leggyakrabban a II. Rákóczi Ferenc Kórház szakorvosi rendelőibe, Szikszóra. Több mint két évtizede gyűjtöm tapasztalataimat az ottani betegellátásokon, de egyetlen olyan esettel sem találkoztam, amelyért az intézmény adott ellátóegysége elmarasztalható lenne.

Januárban és februárban gasztroenterologiai vizsgálatokon találkoztam itt olyan – szerintem jellemző – körülményekkel, amelyek érzéseket keltettek bennem, mintha maga Hippokratész is az épület falai között élne. A vizsgálat napján rendkívül előzékeny invitáció után megnyugtató előkészítésben volt részem. Korábban elszenvedett endoszkópiás vizsgálattal összevetve összehasonlíthatatlanul kíméletes szondakezelés mellett végig kézben tartották viselkedésemet. Szerencsére, összesítve negatív eredményt mutatott a vizsgálat, megjegyezve, hogy egy korábbi ulcus kisimult hegesedése, annak tökéletes gyógyult képét mutatja.

Visszagondolva, az intézmény más rendelőiben átélt vizsgálati és kezelési tapasztalatok mindig hasonlóan nyugodt kedélyállapotot eredményeztek nálam. Véleményem szerint ez a legfontosabb küldetése egy egészségügyi intézménynek.

A II. Rákóczi Ferenc Kórháznak tehát általam kimutathatóan teljesített küldetése. Biztos vagyok benne, hogy az érintett lakossággal egyetértve fejezhetem ki mindezekért a köszönetemet, hogy az itt megfordult betegek szükségszerű lelki gondozása is általánosan ilyen dicséretreméltó.

Mint „érintett” úgy látom, hogy az országunk egészségügyi intézményrendszerének modelljét képezheti a Szikszói Kórház abban a vonatkozásban, hogy már 10–20 ezer lakosú településen is az állampolgárok biztonságérzete is megéri egy ilyen méretű, funkciójú és intellektualitású intézmény fenntartását. Remélem mindezekért is, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kórház állandóan fejlődő, erősödő formában még hosszú ideig vonzáskörzetének kedvére tud lenni. Köszönet mindenkinek, aki ezért tudott – és akart is – tenni!

Dr. Bondár Elek István, Encs