Rend

Van, ami ugye nem változik bizonyos kor után, például csapatot, ételt, alvási pózt, öltözködési stílust, haj­hossz­t – utóbbinál persze, ha objektív okokból változtatni nem kell – nem nagyon vált az ember. Ezek nálam is így működnek, aki ismer, tudja, miről beszélek. Pásztor Attila írása.

Sajnos vannak viszonylag nem túl jó tulajdonságaim is, igaz, attól függ, honnan nézzük, meg mi az elfogadott és az általam elfogadott mérce. Az viszont tény, hogy sem otthon, sem a munkahelyi asztalon nem tudok „rendet” tartani. Inkább rendetlenséget. Otthon a három szobából kettőben nagyjából harminc póló és ugyanennyi zokni, rövidnadrág, pulóver, törölköző meg ilyenek hevernek szanaszét.

Vagyis nyilván csak a külső szemlélő számára, mert ugye én átlátom a textiles káoszt, tudom, hogy nagyjából mit hol találok az ágytól elkezdve a nyolc szék karfájáig. A „benti” asztalom is hasonlóan fest, hát, szerintem még 2012-es jegyzetfüzetfoszlányt is találnék. Simán, különösebb funkció nélkül.

Nyilván ez azért is van, mert nehezen szabadulok meg sok dologtól, a „jó lesz még az valamire valamikor” elv és a nosztalgia miatt. Emlékszem, apám – bár nem nagyon törődött ezen dolgaimmal, de – látva a helyzetet, egyet mondott: „Nem bánom, hogy néz ki, de a fejedben legyen rend. Arra figyeljél!”

Pásztor Attila