2014.11.21. 11:02
10 éve táncolnak a Szinvavölgyis szülők
Miskolc - Tíz éve 2004-ben a Borsodi Fonón találták ki a Szinvavölgyi Néptánccsoport táncosainak szülei, hogy ők is szeretnének táncolni.
Miskolc - Tíz éve 2004-ben a Borsodi Fonón találták ki a Szinvavölgyi Néptánccsoport táncosainak szülei, hogy ők is szeretnének táncolni. Rögtön meg is alakították a Szötyké-t, az-az a Szinvavölgyi Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesületét. Maródi Attila és Kiss Anita vezetésével meg is kezdték a közös munkát, ami nem volt egyszerű az elején, ugyanis még egy "néptánc lépést" sem tettek meg addig a szülők. Menet közben meg is jött az étvágy: fellépésekre is sor került. Először csak 5-5 perces műsorokkal mutatkoztak be a Borsodi Fonókon, majd két nemzetközi fesztiválon is felléptek. Először Hollandiában, majd Macedóniában mutatkoztak be az öreg tyúkok és kakasok, nagy sikerrel. 10 év alatt több mint 200-an megfordultak a csapatban szülők és nem szülők, a népzenét szeretők és barátok, de az alapítók közül 8-10 szülő szorgalmasan jár próbákra és fellépésekre. A legközelebbi fellépésük most pénteken lesz, egy bállal emlékeznek meg a 10 évvel ezelőtti az alapításra.
Boldog Szülinapot Szötykék!