Ülő városjárás, azaz kész túlélőtúra

Miskolc - Milyen lehet a kerekesszékeseknek? Pénteken kipróbálhatták az érdeklődők: egészséges emberek is végigjárhatták kerekesszékkel a belvárost. A szervezők szerint lesz folytatás is.

Ülő városjárásra invitálta a miskolciakat pénteken a Miskolci Közös Nevezőnk – MIKÉNE csoport Rózsa Edit vezetésével. A különleges belvárosi sétán résztvevők (ki kerekesszékben, ki két lábon ugyan, de igyekezvén a kerekesszékesek szemével látni) járták végig az útvonalat.

Öt kerekesszék

Öt darab kerekesszék állt a vállalkozó kedvűek rendelkezésére, bevalljuk, mi inkább a két lábon járást választottuk. A székek – Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK), és a Guruló Műhely jóvoltából – azonban nem maradtak üresen.

Rózsa Edit (miközben beleül egy székbe) megjegyzi, eszükben sem volt a rendezvénnyel az önkormányzat felelősségét firtatni (még ha hamar ki is derült: korántsem mondható akadálymentesnek a belváros), a kezdeményezéssel inkább azt szeretnék elérni, hogy legyen folytatás: minél többen vegyenek részt hasonló rendezvényeken, s ezzel talán megváltozik az emberek viszonya a mozgássérültekhez is. Mert abban a résztvevők mindnyájan egyetértettek, hogy a probléma gyökere az emberek szemléletéből fakad.

– Gyakori, hogy ha megyek valahová, akkor a kísérőmtől kérdeznek engem érintő dolgokat is, mintha gyengeelméjű lennék – mondta az egyébként többdiplomás Sasvári Gyula, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete tagja. Somosi János, a Guruló Műhely vezetője, aki önkéntesen ült tegnap kerekesszékbe, friss élményét osztotta meg velünk: jó ismerősének hiába köszönt a székből, nem fogadta a köszönését. Zavarban vagyunk, ha fogyatékos emberrel találkozunk…

Hogy hogyan kellene viselkednünk? Az érintettek véleménye az: kérdezzük meg, hogy van-e szüksége segítségre, s hogy pontosan mi. Mert az sem jó, ha kérdezés nélkül segítünk, volt már rá példa, hogy merő jóindulatból borítottak fel kerekesszéket.

Utunk a Centrum áruháztól a Városház térig vezet, jó nagy kacskaringókkal. Először a Batóház felé indulunk, útközben tapasztaljuk, hogy nem lehet bemenni kerekesszékekkel, mint ahogy a közeli gyógyszertárba sem. (Megmérjük, a patika rámpája 22,5 fokos. Az engedélyezett 8 fok lenne.) Az Arany János utcán végighaladva már mi magunk is kezdjük látni, hogy milliónyi a törés a járdákon, amelyekbe könnyen beleakadnak a kerekek. Úttestre legurulni, onnan visszajutni a járdára, majd’ mindenhol bonyolult művelet. Érdekes, hogy a zebráknál az egyik oldalon egysíkban van a járda és az úttest, míg a túloldalon ott az a néhány centi, ami lehetetlenné teszi a kerekesszékkel való felhajtást. Miért nem lehetett ott is megcsinálni?

Útvonaltervezés

– Előzetes útvonaltervezés: enélkül nem lehet elindulni – mondja Sasvári Gyula. Braun János, aki szintén hosszú évek óta kerekesszékhez kötött, hozzáfűzi, a legszomorúbb az, hogy a legújabb beruházások sem használhatók számukra, holott elvileg mindegyiket akadálymentesítve adják át. Nálunk az jellemző az építkezésekre, hogy akadályokat építenek.

– Pályáznak, kérdezik a véleményünket, de a megvalósításkor már nem veszik figyelembe. Aztán pedig nincs hatóság, aki ellenőrizné, valóban akadálymentes-e az átadott beruházás – sorolja. És az érintettek egymásnak adják át a szót. Mesélnek a szórakozóhelyről, ahol a mosdó megfelelő lenne, de három lépcső vezet oda. Vagy elég nagy benne a hely, hogy beállhassanak a kerekesszékkel, de már fizikailag képtelenség átemelkedni a wc-re: úgy építették meg. S említik a mozgássérült illemhelyet (pályaudvar), amelyet raktárnak használnak, vagy azt (nagy bevásárlóközpont), amelynek kulcsát a biztonsági őrtől kell kérni, így ütközik a rászoruló akadályba.

Látnunk kell tehát, kész akadálypálya a belváros a kerekesszékeseknek. Pedig ők csak a hétköznapjaikat szeretnék itt élni. Utunk során lépten-nyomon akadályba botlunk, de az épületekbe sem egyszerűbb bejutni. A Hősök terénél be lehet épp gurulni a nagypostára (igaz, bonyolítja, hogy a rámpa végén kifelé nyílik az ajtó, így segítség kell hozzá), az épület egyik feléből azonban már nem lehet a másikba átmenni a lépcsők miatt. Az egyik főutcai üzletben az alkalmazottak állítják, hogy a kávézójuk akadálymentes: megnézzük, a kábé 70 fokos rámpán képtelenség biztonságban bejutni. És a boltok. Sasvári Gyula megjegyzi, évekkel ezelőtti felmérték, a főutcai üzletek bejáratának mindössze 10 százaléka akadálymentes. Jelezték a problémát az önkormányzatnak. Nemrégiben kicserélték a főutca burkolatát, a helyzet változatlan maradt…

ÉM-HM

Milyen a kerekesszékben?

Az önkéntesen kerekesszékbe ülőket is faggatjuk. – Izomláza lesz a kezemnek – mondja Solymosi Árpád zenetanár. Ő a Facebookon látta a meghívót, s mert nagyapja kerekesszékes volt, ezért gondolta, kipróbálja. Folyik róla a víz, vízhólyagos a tenyere a kerék hajtásától. S megjegyzi, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát.Ezt Galambos Gábor, Rózsa Edit, Somosi János is megerősítik.

S ami meglepő még, egész túránk során csak néhány segítőkész emberrel találkoztunk.