2012.03.28. 15:45
Miskolczi Vásár: Térben és időben is kitolják
Miskolc - Első, mégis minden eddiginél nagyobb. Mi az? Az április 1-jei Miskolczi Vásár.
Miskolc - Első, mégis minden eddiginél nagyobb. Mi az? Az április 1-jei Miskolczi Vásár.
A Miskolci Régiségvásár sikerén felbuzdulva, arra ráépülve mostantól minden hónap első vasárnapján a korábbinál jóval összetettebb programot kínálnak a „Miskolczi Vásárra” keresztelt esemény látogatóinak, ráadásul nagyobb területen, rendezettebben, s a délutánba nyúlóan - derült ki a szerdai miskolci sajtótájékoztatón.
- Ezzel egyszersmind a látogatók és az árusok célcsoportját is szeretnék kibővíteni. Az „előképek” közé sorolták a régiségvásáron túl az eddigi operafesztiválokhoz kapcsolódó kézművesvásárokat, a magyar portékák vásárait, a város történetébe illeszkedő lacikonyhák hagyományát. Vadonatúj programként említették a Miskolci Galéria Krepp programját, amely keretében a Rákóczi-ház udvarában és termeiben miskolci művészpiacot tartanak, lehetőséget adva a helyi iparművészeknek, tervezőknek, dizájnereknek a bemutatkozásra, a közönséggel való találkozásra.
Áttekinthetőbb lesz
Az operafesztivál-szervező Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Némedi Varga Zoltán elmondta: szándékuk szerint a vásár sokkal áttekinthetőbb lesz az eddigieknél, s célul tűzték ki, hogy olyan kézművesek is elhozhassák portékáikat, akik csak kis szériában állítják elő termékeiket, s eddig nemigen érte meg számukra, hogy árusként megjelenjenek. Tőlük helypénzt sem kérnek, akárcsak a Fügedi Márta és a Bükkaljai Népművészeti Egyesülettől sem. Az árusoknak azonban számlaképesnek kell lenniük.
A pártoktól függetlenül szerveződött Magyarok Szövetsége bekapcsolódásával megjelenhetnek a régió őstermelőinek termékei is, így a szezonális zöldségek gyümölcsök - akár később a dinnye is - épp úgy, mint a méhészeti termékek vagy a sajtok.
Arról, hogy senkit ne húzzon haza a hasa, a Szent István téren lacikonyhások, kürtős kalácsosok, lángososok gondoskodnak majd, mellé az ott felállított színpadon még kulturműsort is szolgáltatnak: most vasárnap a Perecesi Fúvószenekar és az Agyagbanda zenél.
ÉM-SzK
Helyszínek és szervezők
A programok szervezői:
Főszervező: Miskolci Kulturális Szövetség