Közúti veszélyeztetés

2021.10.31. 10:45

Két sofőr is forgalommal szemben hajtott az autópályán

A rendőrök előállították azt a két járművezetőt, akik a forgalommal szemben haladtak az M30-as autópályán Encs közelében.

Fotós: Shutterstock

A rendőrök előállították azt a két sofőrt, akik a járműforgalommal szemben haladtak az M30-as autópályán Encs közelében.

Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 82 éves kazincbarcikai és egy 59 éves encsi nővel szemben.

Az egyik esetben a 82 éves nő 2021. október 30-án a kora reggeli órákban az M30-as autópálya belső sávjában haladt a forgalommal szemben Tornyosnémeti irányába.

Az út 51. kilométerszelvényében két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót, így a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt.

A másik esetben az 59 éves nő a kora délutáni órákban haladt szabálytalanul az autópálya 64. kilométerszelvényének belső sávjában a forgalommal szemben, amelynek során kétszer is megfordult az úttesten, amíg elhagyta a pályát. Itt baleset nem történt.

A rendőrök mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

(A borítókép illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában