Rablás

2021.09.09. 17:31

Neheztelt az ismerősére, ezért kirabolta annak édesanyját

Az ózdi rendőrök még a helyszín közelében elfogták azt a svájci férfit, aki egy nőt rabolt ki a lakásában.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves, svájci állampolgárságú férfival szemben.

A gyanúsított 2021. szeptember 8-án 21 óra 30 perc körül megjelent egy ózdi családi háznál, amely ingatlan ajtóján lévő ablak nyitott volt. Ekkor az ablakon benyúlva a zárban lévő kulccsal kinyitotta az ajtót és kutatni kezdett a lakásban, majd az otthon tartózkodó és akkor felébredő 75 éves házigazda szemébe fújt egy gázspray-vel.

Ezek után folytatta a kutatást és talált is készpénzt, de időközben a sértett telefonált a fiának, aki hazaérkezett, így a rabló zsákmányával együtt az ablakon kimászva menekült el.

A járőrök értesítésüket követően azonnal a lakáshoz mentek és a helyszín közelében egy bokorba bújva meg is találták az elkövetőt, akitől lefoglalták az eltulajdonított pénzt, a gázsprayt és egy elektromos sokkolót is.
A gyanúsítottat a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették, aki beismerő vallomást tett, kihallgatása során elmondta, hogy egy magánjellegű ügy miatt neheztel a sértett fiára és ezért akarta őt meglopni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában