2021.04.07. 18:00
A Covid–19-en átesettek harmadánál lép fel agyi vagy pszichés zavar
Minden harmadik Covid-19-en átesett betegnél diagnosztizáltak fél éven belül agyi vagy pszichés zavart – állapította meg egy 230 ezer, főként amerikai páciens eseteit feldolgozó tanulmány.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A tudósok szerint a pandémia mentális és neurológia problémák hullámát válthatja ki.
A kutatást végző szerzők szerint nem világos, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) milyen módon kapcsolható az olyan pszichés zavarokhoz, mint a szorongás vagy depresszió, de ezek fordultak elő leggyakrabban a 14 rendellenesség között, amelyeket vizsgáltak.
A Covid-19 után jelentkező stroke, demencia és más neurológiai rendellenesség ritkább volt a vizsgált esetek között, ugyanakkor a kutatók szerint mégis jelentős volt az előfordulásuk, különösen azoknál, akik súlyos állapotba kerültek a Covid-19 miatt.
Max Taquet, az Oxfordi Egyetem pszichiátere, a kutatás egyik vezetője kiemelte, hogy eredményeik azt mutatják:
a Covid-19 után gyakrabban fordul elő a pácienseknél az agyműködést vagy a pszichét érintő zavar, mint influenza vagy más légúti fertőzés után.
A tanulmányban nem tudták meghatározni, hogy milyen biológiai vagy pszichés folyamatok okozhatják ezeket a tüneteket, de mint a tudós hozzátette: sürgős kutatásokra van szükség, hogy azonosítani lehessen a problémát a megelőzés és kezelés érdekében.
Egészségügyi szakértők egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a Covid-19-en átesett pácienseknél megnövekszik az agyi és mentális rendellenességek kockázata. A tanulmányon dolgozó tudósok egy korábbi kutatása tavaly arra a megállapításra jutott, hogy
a Covid-19-en átesettek 20 százalékát diagnosztizálták három hónapon belül valamilyen pszichiátriai zavarral.
A kutatók az új tanulmányukat a Lancet Psychiatry folyóiratban publikálták.
A kutatáshoz 236 379, főleg egyesült államokbeli, Covid-19-en átesett páciens orvosi dokumentációját elemezték. Eredményeik szerint 34 százalékuknál fél éven belül neurológiai vagy pszichiátriai betegséget állapítottak meg.
Összehasonlításuk szerint a Covid-19-en átesett betegeknél ezek a rendellenességek jóval gyakrabban jelentkeztek, mint ugyanebben az időszakban a kontrollcsoportbeli, influenzából vagy más légúti fertőzésből felgyógyultaknál.
Mint írták, a Covid-19-nek tulajdonítható ez a különleges hatás.
A leggyakrabban előforduló rendellenesség, ami a páciensek 17 százalékát érintette, a szorongás volt, a kedélyzavart 14 százalék tapasztalta. Úgy tűnt, hogy ezek egyike sem függött attól, hogy mennyire volt súlyos a Covid-19 lefolyása az érintett betegeknél.
Az intenzív osztályra került páciensek közül azonban fél éven belül 7 százaléknál állapítottak meg stroke-ot és csaknem 2 százaléknál demenciát.
„Bár a legtöbb rendellenesség esetében az egyéni kockázatok kicsik, a hatás a teljes népességre nézve jelentős lehet”
– hangsúlyozta Paul Harrison, az Oxfordi Egyetem pszichiátria professzora, a kutatás másik vezetője.
Borítókép: illusztráció