2012.07.04. 12:16
Jegyzet: Egy elvetélt Nobel díj
<em>Vannak olyan személyes titkok, amelyeket nem őrizhetünk örökké. Kikívánkoznak belőlünk. Vajon van e értelme annak csaknem félévszázad elteltével, hogy a nyilvánosság elé tárjuk, miként gáncsolta el az ostoba politika egy miskolci fiatalember nemzetközi karrierjét</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
Vannak olyan személyes titkok, amelyeket nem őrizhetünk örökké. Kikívánkoznak belőlünk. Vajon van e értelme annak csaknem félévszázad elteltével, hogy a nyilvánosság elé tárjuk, miként gáncsolta el az ostoba politika egy miskolci fiatalember nemzetközi karrierjét. Szántó István jegyzete.Kerekes Róbert vegyészmérnökkel Debrecenben csaknem negyven év elteltével véletlenül találkoztunk össze nemrégiben. Önkéntelenül lerohantam, rákérdeztem, megvan-e még dr. Szent-Györgyi Alberttől kapott meghívólevele. Majd felidéztük 1974 nyarát, amikor Róbert édesapja egy hihetetlen történettel keresett meg. Boldogan újságolta, hogy fia egy érdekes vegyi képlettel kereste meg az Amerikában élő Nobel díjas magyar tudóst.
Levélben vázolta, hogy elképzelése szerint lenne egy rákellenes készítmény, amellyel forradalmi áttörést érhetnének el a gyógyszergyártásban. Szent-Györgyi Albert kézírásban postafordultával reagált az ajánlatra. Küldte a meghívólevelet, a repülőjegyet és az utazáshoz szükséges csekket. Ám Róbert hiába kérvényezte az útlevelet.
Édesapja elkeseredettségében keresett meg, hogy a sajtó támogatásával harcoljuk ki a fia kiutazását. Sosem voltam annyira naiv, hogy ne ismerjem a szakma akkori korlátait. Egyszerűbbnek találtam, hogy a kulisszák mögött a hatósági vezetők meggyőzésével kísérletezzek. Egy hét alatt négyszer fordultam meg a szürke Trabantommal a fővárosban. Minisztériumi, pártközponti, népszabadságos illetékes elvtársak megértő jóindulatáért, támogatásáért kiselőadásokat tartottam Róbert felfedezéséről.
Mindannyian homlokukat ráncolták, gondterhes aggódással firtatták, miért lenne ez jó Magyarországnak. Na, meg, ha ez a fiú ennyire okos, miért nem kísérletezik itthon. Úgy éreztem, hogy már egyetlen embert kell megnyernem, Róbert főnökét, Mezei elvtársat, a Chinoin akkori vezérigazgatóját. Kellő beajánlással szinte azonnal fogadott. Emlékezetemből sosem tudom kitörölni azt a fél órát, amelyet a tágas irodájában kellett megélnem. Összehívta a gyár vezetését, a párttitkárt és a személyzetis igazgató asszonyt, hogy tanuk jelenlétében hallgassa meg azt, amit már mindannyian tudtak.
A kérdésem egyszerű, tömör és lényegre törő volt. Miért nem javasolják a kollégájuk kiutazását Amerikába? Igazából nem is gondolkodtak a válaszon. Spontán jött, ömlött belőlük a korra jellemző szellemi ostobaság. Az a típusú tudatlanság, amelyet valahol csak valakik taníthattak az erre a posztra kijelölt kádereknek. Máig sem hiszem el, hogy egy nemzetközi hírű vezérigazgató nem volt tudatában annak, hogy döntésével egy fiatalember sikeresnek ígérkező jövőjét teszi tönkre. Tudhatta, de ő erre lehetett programozva – amikor legfőbb aduként azzal hozakodott elő, hogy ebben a gyárban legalább háromszáz kutatómérnök dolgozik. S közülük sokan még Csehszlovákiában se voltak. Hogy magyarázza meg nekik, hogy ez az ifjú titán most Amerikába utazhat. A személyzetis igazgató asszony is úgy érezte, van egy adu ásza. Tudja-e szerkesztő úr – bökte ki –, hogy Kerekes elvtársnak egyházi esküvője volt. Ha ennyi hülyeségtől nem omlok ott össze, biztosan azt válaszolom, hogy: na és! Ám nem tehettem. Nyegle kitörésemmel csak rontottam volna a pozíciómon. Nem tudtam, nem akartam elhinni még ezek után sem, hogy Kerekes Róbert sosem dolgozik majd Szent-Györgyi Albert laboratóriumában.
Kezdő diplomásként a miskolci egyetemen dolgoztam, az ásványolajok keletkezésével, migrációjával foglalkoztam. Akkor fedeztem fel egy hipotézist, amit elküldtem Szent-Györgyi Albertnek. Elképzelésem egy új és lehetséges irányt indíthatott volna a rákkutatásában és egy új, hatékony gyógyszer kifejlesztéséhez segítette volna hozzá a világot. Válaszként meghívott a laboratóriumába, Woodshole-ba. Féléves huzavona után minden fórumon elutasították a kiutazási kérelmem. Hosszú évekig még útlevelet sem kaphattam azzal az indoklással, hogy kiutazáson közérdeket sért. Fájó seb ez számomra. Az elmulasztott éveket és lehetőségeket már soha senki nem pótolja. Túltettem magam a történeten. Talán csak azt sajnálom, hogy taktikai okokból még azt sem tudathattam a professzor úrral, hogy miért nem élek a felkínált kutatási lehetőséggel – összegezte Róbert az életét meghatározó történetet.
Jómagam is nagyot mulasztottam. Talán a rendszerváltás után lehettem volna olyan bátor, hogy a Chinoin irodájában megismert vezetőket megkeressem. Kíváncsiságból, tét nélkül. Hogy rákérdezzek: emlékeznek-e erre , tudják-e, hogy miről is beszéltünk ott 1974 nyarán. Sajnos ők már nem oszthatják meg velem ezeket a titkokat.
