Szikszó hírei

2017.05.15. 11:22

Immár Szikszó a fővárosi Shakespeare-szobor gazdája

Budapest, Szikszó - Nem ment könnyen, de végül sikerült megoldást találni.

Budapest, Szikszó - Nem ment könnyen, de végül sikerült megoldást találni.

Tizenhat évvel ezelőtt állították fel Budapesten a kalandos sorsú Shakespeare-szobrot, melynek a több mint másfél évtized alatt itthon nem sikerült gazdát találni. Mészáros Andor Ausztráliában alkotó magyar szobrász műve közadakozásból kerülhetett a fővárosba, köszönhetően a művész utódainak, a szépszámú angliai és hazai támogatónak, akik együttműködést vállaltak a szoborállítást kezdeményező budapesti Borsodi Baráti Körrel.

Dr. Nagy Károly, a baráti kör elnöke sajtótájékoztatón elmondta, többször is sikertelenül kopogtattak a fővárosi szobrok, műemlékek gondozását ellátó fenntartónál, kérésükre nem kaptak érdemi választ. Az időben hosszan elhúzódó történtekről úgy vélekedett, könnyebb volt a szobrot elkészíttetni, Ausztráliából idehozni, mint itthon gazdát találni neki.

A Duna-parti sétányon álló szobor fölött pedig nem múltak el nyomtalanul az évek, így többek között a jelentős felületű emlékfal vésett sorai, melyek a szobor történetét, a jeles megemlékezéseket idézik, mára már korántsem az eredeti állapotot tükrözik. A tájékoztatón elhangzott, ez a mű kalandos sorsa ellenére is igazi élő szobor, hiszen minden esztendőben rangos emlékünnepségek, Shakespeare-művek megidézésének helyszíne.

Szívesen vállalták a feladatot

A Budapesten tartott tájékoztatón a kör vezetője kedvező fordulatról számolt be, találtak végre vállalkozót a kezelői feladatra. Az eseményen megjelent Füzesséri József, Szikszó polgármestere a helyszínen jelentette be, szívesen vállalkoztak a szobor kezelői szerepére, és ígéri, jó gazdái lesznek a méltán elismeréssel látogatott Shakespeare-emlékműnek. Ez utóbbit igazolandó, a tájékoztató ideje alatt is hazai és külföldi turisták sora áldozott percekig a nem szokványos ábrázolásban látható szobor előtt: Mészáros Andor az írót, mint színészt állította elénk. Szikszó polgármestere felvetette, az egyébként is népszerű, szívesen látogatott szoborhoz programokat is lehetne szervezni.

– A mi városunk évente gazdagodik fából faragott szobrokkal. Minden olyan háromszögbe, ahol helye lehet egy térbeli alkotásnak, felállítunk gondolatébresztő, emlékezésre ösztönző faszobrokat, mert őszintén hiszünk azok értékközvetítő szerepében. Ezért nekünk, szikszóiaknak küldetésértékű a Shakespeare-szobor feletti kezelői vállalkozás – mondta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!