Sport

2012.08.20. 19:15

Győzelem, kizárás, fellebbezés

A pályán elért eredmények alapján Kazár Miklós volt a legjobb magyar, mégsem állhatott a dobogóra.

A pályán elért eredmények alapján Kazár Miklós volt a legjobb magyar, mégsem állhatott a dobogóra.Viharoktól sem mentes bajnoki futamot zárt az ORB mezőnye Aradon. A magyar-román közös rendezésű viadalt a franciák egykori vb-menője, Francios Delecour nyerte meg, megelőzve Kazár Miklóst és Szabó Gergőt. A magyar értékelést tekintve a miskolci ralis volt a leggyorsabb, mégsem állhatott föl a dobogó legmagasabb fokára, mert a Felügyelő Testület utólag kizárta a versenyből. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a hatodik gyorsasági szakaszon szándékosan akadályozták a mezőnyt a továbbhaladásban. A történet azonban ennyire nem egyszerű, hiszen Kazárékat az előttük éppen kiesett Botka, Mihalik egység navigátora állította meg.

Többszereplős ügy

- Ez így történt – folytatta Kazár Miklós. – Jó tempóban haladtunk a gyorson, amikor Mihalik Péter megállított, hogy keresztbe fordultak az úton, ezért nem tudunk tovább haladni. Ekkor az én páros elkezdett visszafelé futni, hogy értesítse a mögöttünk érkezőket, nehogy komoly baleset legyen az esetből. Időközben Botka Dávid nagy nehezen arrébb állt az autójával, így a mezőny eljött mellette. A szervizparkban azonban Francios Delecour panaszt nyújtott be ellenünk, ezután pedig kizártak minket. Nagy harc árán tovább folytathattuk, a magyar értékelést megnyertük, de este a Felügyelő Testület a franciának adott igazat. Nekünk egyébként pont az ellenkezője volt az érdekünk, hogy haladjon a verseny, hiszen a két legnagyobb riválisunk ezen a szakaszon egyaránt elvérzett. Szerencsére csak a románok hozták meg ezt a döntést, ami ellen természetesen fellebbezünk. Az MNASZ-ben folytatódik az ügy. Mi nem hibáztunk, a saját magunk és a versenyzőtársaink védelmében álltunk meg a gyorsaságin.

Ettől függetlenül Aradon Kazárék nem állhattak föl a dobogóra. A győzelmet így a magyar bajnokság szempontjából a Bútor Róbert, Tóth Imre páros szerezte meg, megelőzve az ugyancsak miskolci Balogh Jánost és navigátorát, Holczer Dánielt. A harmadik pozícióban Matics Mihály és Viczena Gábor zárt.

Kellett már

- Nagyon hosszú ideje várunk már egy ilyen eredményre – fogalmazott az aradi célban Balogh János. – Az elmúlt időszakban folyamatosan gondjaink voltak, de most szerencsére kijött a lépés. Ez a helyezés nem az idei bajnokság, hanem a jövőkép szempontjából volt rendkívül lényeges.

Az Országos Ralibajnokság szeptember második hétvégéjén Kassán, a magyar-szlovák közös rendezésű versennyel folytatódik, majd októberben Komlón zárul. Az egyelőre nem tudni, hogy áll a bajnoki pontverseny, mert ez nagyban függ Kazárék benyújtott óvásának elbírálásától.

Jobban van Spici

Továbbra is az aradi kórházban ápolják Spitzmüller Csabát. A 2008-as magyar ralibajnok még a múlt szerdai pályabejárás alatt lett rosszul. Elájult, szédült és erősen izzadt is. Azóta Aradon folyamatosan infúziót kap, és javult az állapota. A hét elején MRI vizsgálaton esik át, ami vélhetően pontosan megmutatja, hogy mi okozta nála ezeket a tüneteket.

A 4. Arad Rally fellebbezés alatt lévő (nem hivatalos, ORB) végeredménye:

1. Bútor Róbert, Tóth Imre (Mitsubishi Lancer EVO X R4) 1:20,12

2. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +2:31,1

3. Matics Mihály, Viczena Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +3:03,8

4. Osváth Péter, Farnadi Ágnes (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:11,1

5. Pethő István, Rubóczky Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +3:21,2

6. Kovács Antal, Istovits Gergő (Mitsubishi Lancer EVO IX) +5:39,9

A 4. Arad Rally fellebbezés alatti (nem hivatalos) végeredménye:

1. Francios Delecour, Dominique Savignone (Peugeot 207 S2000) 1:18:16,5

2. Szabó Gergő, Borbély Károly (Skoda Fabia S2000) +1:29,0

3. Bútor Róbert, Tóth Imre (Mitsubishi Lancer EVO X R4) +1:57,0

4. Dan Girtofan, Adrian Bergh (Skoda Fabia S2000) +2:34,3

5. Keleti Edvin, Csomortani Botond (Mitsubishi Lancer EVO X.) +3:31,9

6. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubish Lancer EVO IX) +4:28.0

ÉM-ME

Fotó: Galadriel 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!