Látogatás

2023.03.23. 23:19

Novák Katalin: addig van magyar jövő, amíg vannak gyermeket vállalók Magyarországon

Addig van magyar jövő, amíg vannak olyanok, akik gyermeket vállalnak Magyarországon – mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Kaposváron.

Novák Katalin Somogy vármegyébe látogatott

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az államfő kétnapos Somogy vármegyei látogatásának első napján, a somogyi vármegyeszékhely Életfa ünnepségén családok előtt úgy fogalmazott: 

édesanyaként tudja, mekkora felelősség gyermeket vállalni. A gyermekvállalás nemcsak boldogságról, vidámságról, könnyű napokról szól, hanem nehézségekkel, problémákkal, kihívásokkal is jár, amelyekkel szembe kell nézni. 

Novák Katalin köszönetet mondott a szülőknek, hogy a derűs és a nehéz napokon is ott vannak a gyermekük mellett, és a nehézségek sem tántorítják el őket attól, hogy adott esetben újabb gyermeket vállaljanak. 

„Meggyőződésem, hogy a testvér a legnagyobb ajándék, amit a gyermekeinknek adhatunk”

– jelentette ki. 

Kitért arra: neki háromszor adatott meg a gyermekáldás öröme és csodája, „a nőknek ezzel olyan privilégiumot adott az Úristen, amit semmiért nem adnék, amiért hálásak lehetünk”. 

A köztársasági elnök köszönetet mondott a gyermekek körüli feladatok elvégzésében egyre aktívabb apáknak, s elismerően szólt a nagyszülőkről, dédszülőkről, családtagokról, akik ugyancsak segítenek a gyerekekkel összefüggő teendők ellátásában. 

Novák Katalin kiemelte: hálás, mert államtitkárként, majd miniszterként nyolc éven át dolgozhatott azért, hogy könnyebb legyen gyermeket vállalni és nevelni Magyarországon. 

„Ezt köztársasági elnökként ugyanúgy feladatomnak érzem; ha ma már nem is kormányzati döntések meghozatalában veszek részt, a magyar családok mellett ott voltam, ott vagyok és ott leszek a jövőben is, számíthatnak rám és én is számítok önökre” – mondta hallgatóságának Novák Katalin. 

Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere emlékeztetett rá: a Kaposváron született gyerekek nevét három Életfa őrzi a helyi Városligetben. Korábban szülők és nagyszülők részvételével fát ültettek az újszülötteknek, de mivel sokan éltek a lehetőséggel, hamar megtelt az erre kijelölt terület, ezért a 2000-es évek második felében felkérték Gera Katalin szobrászt az első bronz Életfa elkészítésére, amelyet további kettő követett. 

Egy közösség, egy város akkor igazán erős, ha a családok erősek, gyermek nélkül nincs jövő 

– hangoztatta a településvezető. A politikus köszönetét fejezte ki Novák Katalinnak azért, amit még államtitkárként, miniszterként a családokért tett. 

A magyar családok nagyon sokat köszönhetnek annak, hogy Magyarországnak világra szóló családpolitikája van 

– tette hozzá. 

A legújabb Életfára csütörtökön több mint hatvan, 2021 novembere és 2022 januárja között született gyermek neve került fel, a három alkotáson már összesen több mint 5500 gyermek nevét tartalmazó bronzlevél kapott helyett. 

Novák Katalin az Életfa ünnepség után látogatást tett a Kometa 99 Zrt.-nél. 

Az államfő köszönetet mondott azért, hogy a cég sok kaposvárinak és a város környékén élőnek ad munkát s biztosít jó munkakörülményeket. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos Magyarországon a kommunizmus alatt megszakadt a családi vállalkozások hagyománya, ezért is példaértékűek a Kometa és a tulajdonos olasz családok. Ma már a magyar családokban is tudják, a következő generációknak van felelősségük, feladatuk a vállalkozások működtetésében – jegyezte meg. 

Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató arról tájékoztatta az államfőt, hogy a mintegy harminc éve működő húsipari cég ezer családnak biztosít megélhetést, a „belépő munkabér” húsz százalékkal van a minimálbér felett. 

Hangsúlyozta: a menedzsment, illetve a tulajdonosok célja, hogy a Kometa az európai élelmiszeripar „magyar bajnoka” legyen. 

Giacomo Pedranzini a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen elmondta Novák Katalinnak magyar állampolgári esküjét, amelyet korábban Szita Károly polgármester előtt tett le. 

Prohászka Balázs, a Kometa helyettes ügyvezetője újságíróknak elmondta, a cég az elmúlt tíz évben megnégyszerezte az árbevételét. Ez az összeg tíz évvel ezelőtt 17 milliárd, 2021-ben 54 milliárd forint, 2022-ben 74 milliárd forint volt. 

A nyereség tavaly és tavalyelőtt – a növekvő energiaárak és a „történelmi csúcsot döntő” sertésárak ellenére is – egymilliárd forint felett volt – fűzte hozzá. 

Közölte: az idén 94 milliárd forint árbevételt és kétmilliárd forintot meghaladó nyereséget várnak. 

Prohászka Balázs emlékeztetett rá, a Kometa kapacitásbővítést célzó fejlesztésekbe kezdett. Jelenleg évente 800 ezer sertést tudnak levágni, ez 40 milliárd forintos beruházással 2026-ra egy műszakban évi 1,2 millióra, két műszakban 2,5 millióra nő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában