szélsőjobboldal

2021.05.08. 17:44

Szabadkőműves páholy ellen terveztek merénylet Franciaországban

Őrizetbe vették Franciaországban egy neonáci csoport hat tagját, akik egy szabadkőműves páholy ellen terveztek merényletet – jelentette be pénteken a párizsi terrorelhárítási ügyészség.

A tájékoztatás szerint a Becsület és Nemzet elnevezésű csoport tagjait kedden állították elő egy februárban indult előzetes eljárás keretében.

Három, 29 és 56 év közötti gyanúsított, két férfi és egy nő ellen javasolnak vádemelést a vizsgálóbírók terrorista bűnszövetkezet gyanújával. A másik három gyanúsítottat, szintén két férfit és egy nőt szabadon engedték a kihallgatások után, ellenük egyelőre nem indul eljárás. Igazságügyi források szerint

a gyanúsítottak egy szabadkőműves páholy ellen akartak merényletet végrehajtani, de a támadás részleteit még nem dolgozták ki.

A gyanúsítottak robbanószerkezetekről kommunikáltak egymás között, és terepszemlét is tartottak, a rendőrség ennek köszönhetően tudta őket leleplezni. A házkutatások során neonáci iratokat találtak. Rendőrségi források szerint a csoport egyes tagjai kapcsolatban álltak az összeesküvés-elméletek francia mozgalmának egyik ismert alakjával, a Malajziában élő Rémy Daillet-val.

Több terrorelhárítási eljárás is folyik Franciaországban szélsőjobboldali csoportok ellen

  • Április elején a terrorelhárítási ügyészség egy másik szélsőséges csoportosulás, az OAS kilenc tagja ellen indított eljárást. A 2017-ben feloszlatott csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy politikusok, többek között Christophe Castaner akkori kormányszóvivő és belügyminiszter, illetve Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője, valamint muzulmán vallási helyek ellen terveztek merényleteket.
  • A csoport központi figurája, a 24 éves Logan Alexandre Nisin az ideológiailag a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik norvég terroristához és tömeggyilkoshoz állt közel, őt a Facebookon dicsőítette, lőgyakorlatokra járt és merénylettervei megvalósítására bűnszövetkezetet kívánt szervezni. A nyomozást lefolytató vizsgálóbíróknak kell arról dönteniük, hogy bíróság elé küldik-e a csoport volt kilenc tagját.
  • Egy évvel később egy másik szélsőjobboldali csoportot leplezett le a terrorelhárítási ügyészség, amely szintén muzulmán célpontokat választott merényletterveihez, 2020 őszén pedig a Hadműveleti erők akciója elnevezésű, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport 15 tagját gyanúsították meg, ellenük még folyamatban van az eljárás.
  • Három évvel ezelőtt hat olyan embert tartoztattak le, akik a Facebookon szerveztek merényletet Emmanuel Macron államfő ellen.
  • Laurent Nunez, a hírszerzés országos koordinátora januárban egy televíziós interjúban elmondta, hogy 2017 óta öt szélsőjobboldali merényletet sikerült meghiúsítani. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalom erősödik, tagjai mintegy 1000-1500-an lehetnek.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában