kampány

2020.09.07. 09:46

Az álhírek elleni küzdelemben segít a hírfogyasztóknak az NMHH

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyebek mellett a kapkodó, sietős hírolvasás csapdáira hívja fel a figyelmet, illetve óvatosságra int a hírmegosztással kapcsolatban is.

Már Magyarországon is elérhető az a műszer, amely nyolc perc alatt mutatja ki a koronavírus jelenlétét – állította hamisan július elején a Hírklikk nevű internetes portál. A cikk bejárta a közösségi médiát, több ezren osztották meg. Ahogy az Ötpercpihenő.com álhíroldal cikke is, amelyben Gulyás Gergely miniszter szájába adták azt a mondatot, miszerint: „Minden erőmmel azon leszek, hogy 70 év felett eltöröljem a nyugdíjat, mert egyszerűen nincs szükség rá.” A portál azt állította, hogy a tárcavezető szerint a Magyarországon élő nyugdíjasok dúskálnak a pénzben, ezért kell lemondaniuk járandóságukról – olvasható a Híradó.hu-n. Gulyás Gergely soha nem állított ilyet.

Ahogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sem küldött ki olyan levelet a kórházaknak, amiben azt kéri: titkolják el az orvosok a koronavírusban elhunyt betegek számát és más betegséget jelöljenek meg a halál okának.

Az ellenzéki politikusok is osztottak már meg álhíreket

A legnagyobb port kavaró álhírt a Magyar Szocialista Párt osztotta meg. Korózs Lajos kamuvideójában, drámai zenével, elsötétített képekkel egy magát mentőtisztnek kiadó nőt szólaltatott meg, aki állítása szerint tíz, kórházból hazaküldött koronavírusos beteget ápolt, akik közül kilenc kínok között halt meg.

Ám mint később kiderült, a videóban szereplő nő, Németh Athina soha nem dolgozott mentősként sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem betegszállító cégeknél, és a Szamaritánus Mentőszolgálatnál sem.

Korózs Lajos párttársa, Kunhalmi Ágnes is belefutott már abba, hogy tájékozatlanságból vagy szándékosan, de félrevezette a nyilvánosságot. Az MSZP-s politikus a szabad strandolást követelte a déli parti Fonyódtól: „Nem tudom, hogy tudják-e, hogy az északi parton alig kettő vagy talán három szabad strand maradt, a déli parton még van pár…”

Ezzel szemben a Balaton déli oldalán több tucat helyen díjmentesen lehet fürödni. Van, ahol majdnem az egész partszakasz egy egybefüggő szabadstrand.

Az NMHH fellép az álhírek ellen

Az álhírek felismeréséhez nyújt most segítséget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kampánya. Az NMHH egyebek mellett a kapkodó, sietős hírolvasás csapdáira hívja fel a figyelmet, illetve óvatosságra int a hírmegosztással kapcsolatban is.

Tafferner Éva, az NMHH kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: nagyon gyakoriak azok az esetek, amikor olyan erős érzelmi hatást próbálnak kiváltani ezek a cikkek, hogy az emberek elvesztik reális meglátásukat és megosztanak olyan információt, aminek nincs valóságalapja, vagy ha volt, akkor már nem aktuális.

A hatóság kommunikációs igazgatója az M1-en elmondta: Érzelmeink gyakran legyőzik bennünk a kritikai kedvet. Nem véletlen, hogy főként olyasmit osztanak meg az emberek, ami megerősíti azt, amit gondoltak, és ritkán azt, ami megcáfolja. A kampányban arra szeretnének rávilágítani, hogy miként szűrhetők ki az álhírek, amelyek sokszor csupán kattintásvadász kereskedelmi célból vagy éppen politikai haszonszerzés céljából születnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában