2023.05.10. 10:15
Több állami gondozottat megkéselt egy férfi, egy 16 éves lány azonnal meghalt
Egy fiatal férfi több állami gondozottat megkéselt a lengyelországi, Lódzi vajdaságbeli Warta gyermekotthonában, egy 16 éves lány meghalt, tízen megsebesültek.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Jaromir Chalabala
A támadás kedd éjjel történt, a rendőrség egy órával a történtek után saját lakásában őrizetbe vett egy 19 éves helyi fiatalembert. A gyanúsított józan volt, vérmintát vettek tőle annak kiderítésére, hogy nem állt-e esetleg kábítószer hatása alatt – írja az MTI.
Aneta Sobieraj, a Lódzi vajdaság rendőrkapitányságának szóvivője szerda hajnalban a PAP hírügynökséggel közölte:
A 16 éves lány a késelés következtében a helyszínen életét vesztette. Az elkövető összesen 10 fiatalt támadott meg, közülük öten kórházba kerültek, de nincsenek életveszélyes állapotban.
Négy állami gondozott a gyermekotthonban részesült orvosi ellátásban. Az intézményben a támadás időpontjában 13-an tartózkodtak, köztük egy pedagógus.
Mariusz Ciarka, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője a Polsat News kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy
a tettes indítéka szerelmi csalódás lehetett.
Krimi
- Súlyos balesetben vesztette életét egy fiatal férfi
- Holtan esett össze egy 12 éves fiú a tornaórán Szabolcsban
- Eszméletlenre vert négy börtönőr egy rabot, őrizetbe vették őket
- Úgy lerészegedett egy vasutas, hogy egész Zalában leállt miatta a vonatközlekedés
- Izzottak a falak, ki kellett üríteni egy iskolát Budapesten