Bulvár-celeb

2021.03.13. 22:00

„Nem tudom, mennyi időm van hátra” – a 39 éves énekesnő rákban haldoklik

A 39 éves énekesnő kettős masztektómián (emlőeltávolítás) esett át a rák miatt, majd intenzív kemoterápiának vetették alá az orvosok.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

„A 2020-as karácsony valószínűleg az utolsó karácsonyom volt” – jelentette be Sarah Harding, a Girls Aloud lánycsapat énekesnője. A 39 éves énekesnő kettős masztektómián (emlőeltávolítás) esett át a rák miatt, majd intenzív kemoterápiának vetették alá az orvosok – írja a Ripost.

A legújabb vizsgálatok után azonban lesújtó hírt közöltek vele az orvosok: a rák már áttétet képzett a gerincében is. Azt írta:

„Jelenleg nem tudom, mennyi időm van még hátra”

Őszintén bevallotta azt is, hogy a sugárkezelést akarják nála alkalmazni, ő egyelőre azonban még vívódik, mert nem akarja elveszíteni a haját.

„Ez nem hiúság. Csak ha már csak pár hetem van hátra, akkor nem szeretném kopaszon tölteni. A melleimet már elvesztettem és túl beteg voltam ahhoz, hogy helyreállító műtétem lehessen. A hajamat már nem adom”.

Az énekesnő azt mondta, nem töri azon a fejét, mennyi van még hátra neki, nem akarja tudni a pontos dátumot.

„Életem minden másodpercét igyekszem megélni és élvezni. Bármennyi is van még hátra”

– vallja, és hozzátette, az egyszerű dolgok is boldoggá teszik, mint például a fekvés, a csirkesütés az édesanyjával vagy éppen a Family Guy nézése, ha éppen nem tud aludni.

„Az utolsó vágyam az, hogy még utoljára láthassam a barátaimat. Szeretnék elbúcsúzni”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában