Magyarország

2012.06.20. 11:44

A kormányt okolja a DK a reálbércsökkenésért

    Budapest, 2012. június 20., szerda (MTI) - A kormány gazdaságpolitikát okolja a Demokratikus Koalíció (DK) az öt százaléknál nagyobb inflációért és az ebből következő reálbércsökkenésért.

 

 

Budapest, 2012. június 20., szerda (MTI) - A kormány gazdaságpolitikát okolja a Demokratikus Koalíció (DK) az öt százaléknál nagyobb inflációért és az ebből következő reálbércsökkenésért.

 

Varju László független országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója szerdán az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: az Európai Unióban továbbra is Magyarországon a legnagyobb az infláció, ami a fizetések értékének csökkenését okozta, a gazdaság recesszióba süllyedt, a foglalkoztatottak száma pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A politikus szerint a kabinetnek vissza kellene térnie azokhoz a célokhoz, amelyeket a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány kitűzött: az uniós átlagnál két százalékkal nagyobb gazdasági növekedés eléréséhez és a foglalkoztatás bővítéséhez.

Mint mondta, a gazdaság élénkítéséhez elsősorban beruházásokra, vagyis a befektetői bizalom helyreállítására lenne szükség, ehhez pedig elengedhetetlen az ágazati különadók megszüntetése. A növekedés másik alapja a fogyasztás bővülése lehetne, amihez a DK szerint az adórendszer mielőbbi átalakítása szükséges, mert az egykulcsos személyi jövedelemadó erre alkalmatlannak bizonyult - mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!