Magyarország

2010.07.30. 13:41

Továbbra is függőben a metrókocsik ügye

<p>Kora délutánig még nem kapta meg a fővárosi önkormányzat a Nemzeti Közlekedési Hatóság határozatát arról, hogy kiadja-e a típusengedélyt a francia Alstom gyártmányú metrószerelvényekre - derült ki Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes rövid nyilatkozatából, miután több órán át tárgyalt a BKV és a DBR Metró képviselőivel.</p>

Ikvai-Szabó Imre elmondta: az önkormányzat illetékes bizottságainak összehívását kezdeményezte a jövő hétre. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgató-helyettese elmondta: a 2-es metró vonalára szánt 22 szerelvény árának felét, körülbelül 30 milliárd forintot már kifizettek előlegként. Az NKH kedvezőtlen döntése esetén a BKV-ban elhúzódó perre számítanak.

Még nincs a kezünkben az NKH határozata a típusengedélyre vonatkozóan - mondta Ikvai-Szabó Imre újságírók előtt pénteken kora délután. Ezt megelőzően reggel óta tartott a hosszadalmas tárgyalás, amelynek elején rövid időre részt vettek az Alstom képviselői is.

A főpolgármester-helyettes elmondta, az NKH döntését tiszteletben fogják tartani. A naptár szerint szombaton lejáró határidőre meghozandó döntés közvetlenül az Alstomot és a DBR Metrót érinti, mert ők a szerződés aláírói. Ikvai-Szabó Imre elmondta, kezdeményezte Demszky Gábor főpolgármesternél a városháza illetékes bizottságainak összehívását a jövő hétre.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgató-helyettese sem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy mi lesz a továbbiakban. Mint mondta, a régi, szovjet gyártmányú metrókocsikat teljesen fel kellene újítani, ha kénytelenek lennének továbbra is üzemben tartani őket. Ez több milliárd forintba kerülne - tette hozzá Bolla Tibor. Azt is elmondta: a 22 új szerelvény árának felét, körülbelül 30 milliárd forintot már kifizették előlegként a francia cégnek. A már Budapesten lévő és próbafutásokat teljesítő Alstom-szerelvények sorsa is attól függ, milyen döntést hoz az NKH - mondta Bolla Tibor. Közölte, a próbák alatt különféle műszaki, üzembiztonsági problémák - például a fékekkel - merültek fel. Az ezekről készített szakértői véleményeket a BKV az NKH rendelkezésére bocsátotta a határozat meghozatalához.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!