Labdarúgás NB II.

2022.04.18. 08:00

Pont kellene a DVTK-nak

A tavasszal harmatos Haladás vendége lesz húsvéthétfőn este a diósgyőri labdarúgócsapat.

Berecz Csaba

Fotó: Kozma István

A labdarúgó NB II. 33. fordulójának zárómérkőzését hétfőn 20.00-tól játsszák, ezen az összecsapáson a Szombathelyi Haladás gárdája a Diósgyőri VTK csapatát fogadja. A piros-fehérek a mostani fordulót a 2., vagyis feljutó helyről várják, és jelenleg három ponttal előzik meg két üldözőjüket, a Kecskeméti TE-Hufbau és a Szeged-Csanád GA csapatait. A DVTK-nak a múlt héten péntektől új vezetőedzője van, Dragan Vukmir személyében. A szerb–magyar kettős állampolgárságú tréner éppen a szegedi csapat kispadját hagyta ott a diósgyőriért, és azok után, hogy ott április 7-én felmondott, másnap itt állt munkába. Érdekesség, hogy a Tisza-parti klub kedden kiadott közleménye szerint Dragan Vukmir április 8-tól felmondási idejét tölti, és jelenleg is a Szeged 2011 Kft. alkalmazottja. A DVTK erre reagálva szintén egy közleményben jelezte, hogy megítélése szerint Dragan Vukmir „jogszerűen ült a kispadon”, ugyanis a diósgyőriekkel érvényes munkaszerződése van. Az ellentmondásról az érintett nem nyilatkozhatott az Észak-Magyarországnak, ugyanis a DVTK-nál lezártnak tekintik ezt az ügyet. Az Észak által ez ügyben megkeresett munkaügyi jogász szerint lehet, hogy a közleményeket kiadó mind a két félnek igaza van, ám ahhoz, hogy konkrét véleményt lehessen megfogalmazni, ismerni kellene a labdarúgó sportszakember által kötött munkaszerződéseket. Ennek hiányában az a legvalószínűbb, hogy a szegedi klubnál felmondott munkaszerződés tartalmazhatott olyat, hogy a munkavállaló felmondása esetén a munkaadó felmondási időhöz köti a munkaszerződés megszüntetését. Ha ez így van, és a Diósgyőr FC Kft.-nek, a DVTK labdarúgócsapatát működtető cégnek erről nem volt tudomása, vagyis jóhiszeműen járt el akkor, amikor szerződést kötött a sportszakember munkavállalóval, akkor a fogadó fél nem hibáztatható. Az pedig a jövő kérdése, hogy a szegediek jogi útra terelik-e az ügyet az esetlegesen nem jogszerűen távozott munkavállalójukkal szemben.

Kettő és nyolc

A múlt heti két nappal ellentétben most nyolc napja volt, van Dragan Vukmirnak arra, hogy felkészítse a csapatot az újabb bajnoki mérkőzésre. Az előző fordulóban, a Tiszakécskei LC elleni hazai bajnokin, sovány, 0-0-s eredményt értek el a piros-fehérek, ám utóbb kiderült, hogy ezzel is hízott az előnyük, ugyanis a szegediek a listavezető Vasas otthonában pont nélkül maradtak. Az elmúlt napokban a diósgyőriek új szakvezetőjének több ideje volt arra, hogy képbe kerüljön azzal kapcsolatban, hogy ki mire képes, hogy ki milyen állapotban van. Dragan Vukmir érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy sok edzésük van ezen a héten, és most mindenre jutott idő, az erőnléten is dolgoztak, és a taktikai elemek gyakorlásával is foglalkoztak. Lapunk értesülései szerint voltak olyan napok, amikor kettőt is edzettek a keret tagjai, és több alkalommal nem másfél, hanem kétórás tréningek voltak.

A Tiszakécskei LC ellen négyvédős rendszert alkalmazott a szerb–magyar edző a csapat korábbi három belső védős játékával szemben. Arról, hogy miért döntött e mellett, Dragan Vukmir a következő választ adta: „Nem a védekezés volt az elsődleges szempont. Azért döntöttem így, mert sok kreatív támadója van a DVTK-nak, akiket szeretnénk használni. Van sok minőségi játékosunk, akik az elmúlt időszakban kevesebbet játszottak, szerettem volna megadni mindenkinek a lehetőséget.”

A védekezéssel legutóbb nem volt gond, már csak azért sem, mert az ellenfél szinte nem is támadott, ám a gólszerzési lehetőségek kialakítása nem nagyon ment a DVTK-nak. Húsvéthétfőn lehet, hogy jobb lesz a helyzet, mert a Haladás vélhetően nyitottabb játékkal rukkol elő. És mivel a szombathelyi csapat tavasszal csak árnyéka őszi önmagának, hiszen 12 meccsen mindössze 9 pontot szerzett, és ennél kevesebbet csak egy együttesnek, a Dorognak sikerült termelnie (6 egységet), a meccs esélyesének a DVTK számít.

Dragan Vukmir szavai szerint kizárólag a győzelemmel lenne elégedett, de küzdelmes, nehéz mérkőzésre számít. Arról, hogy a DVTK keretéből kire nem számíthat, három nappal a bajnoki előtt még nem tudott konkrétumokat említeni a szakvezető, csak annyit tudtunk meg, hogy néhányan kisebb sérüléssel bajlódnak, ám a vezetőedző bízik abban, hogy a vasárnapi útra kelésig – a vakbélműtéten átesett Könyves kivételével – mindenki rendben lesz.

A DVTK meccse előtt egy nappal pályára lépnek a piros-fehérek riválisai, és amennyiben a Szeged otthon legyőzi a BFC Siófokot, a Kecskemét pedig nyerni tud a III. Kerületi TVE otthonában, akkor a diósgyőriek az ötödik helyről kezdenék a Haladás elleni meccset, és csak pontszerzés esetén tudnának a 2. helyre visszakapaszkodni.

A DVTK várható kezdőcsapata: Póser – Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári, Keller – Lucas, Oláh B. – Kocsis, Molnár G., Zsolnai – Horváth Z.

(A borítóképen: A hazai, vasi együttes (zöldben) eddig gyenge tavaszi mérleget produkált. Fotó: Kozma István)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!