DVTK

2022.04.09. 09:16

Vukmir váltotta Kondást a Kécske-meccs előtt

A vasárnap 17.00-kor kezdődő DVTK – Tiszakécskei LC bajnokin új edző irányítja a hazaiakat.

Berecz Csaba

Forrás: DVTK

Nem kezdődött jól a pénteki nap Kondás Elemér számára. A tréner pénteken délelőtt edzést tervezett tartani a DVTK NB II.-es labdarúgócsapatának, de kiderült, hogy erre nem lesz lehetősége, ugyanis a klub vezetése felmentette a munkavégzés alól. 

 

Hiába kerestük 

 

Nem egészen két nappal a piros-fehérek szerdai, a Dorogi FC elleni, idegenbeli 1–0-s győzelme után, amelyet Könyvesnek a 94. percben szerzett góljával ért el a piros-fehér csapat. 

 

A munka nélkül maradt edzőt hiába kerestük telefonon, nem kívánt nyilatkozni, mert egyelőre szerződés köti a DVTK-hoz, és ennek felbontásáról még egyeztetnie kell. Érdekesség, hogy Kondás Elemér feljutó helyen álló csapatnál volt kénytelen félbehagyni a munkát, hasonlóan az előző együtteséhez, ugyanis valamivel több mint egy éve az akkor szintén az NB II.-ben szereplő, ott listavezető Debreceni VSC kispadjáról állították fel, a 24. fordulót követően, amikor 7 pont fórjuk volt a hajdúságiaknak a 3. helyezett, nem feljutó csapattal szemben. Most a DVTK fórja 2 egység a 3. helyezett együttes, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia előtt, és a piros-fehérek új szakvezetője az üldözőtől érkezett. A szerb–magyar kettős állampolgárságú Dragan Vukmir, aki szerdán még a Tisza-parti gárdát vezette 1–0-s győzelemre Szegeden, az FC Csákvár ellen, csütörtökön felmondott a dél-magyarországi csapatnál, pénteken dél­előtt pedig – Kondás Elemér félreállítását követően – már a DVTK keretének tartott edzést. Az előző szakvezető szakmai stábjával. 

 

A vasárnapi 

 

Érdekesség, hogy mindez nem egészen öt nappal azután történt, hogy a szegedi csapat ötgólos sikert aratott a Diósgyőr otthonában. Mint megtudtuk: a 0–5-ös zakó, amihez hasonlóban közel 28 éve volt része a DVTK-nak, amikor szintén másodosztályú bajnokin a III. Kerületi TVE nyert 6–1-re Diósgyőrben, tulajdonképpen eldöntötte Kondás Elemér sorsát. 

 

– A vasárnapi vereség után jutottunk arra, hogy változtatásra van szükség – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Benczés Miklós, a DVTK sport­igazgatója, majd így folytatta: – Nem konkrétan a Szeged elleni meccs miatt, hanem azért, mert egy olyan folyamat része, kicsúcsosodása volt ez a bajnoki, ami után a kitűzött cél elérése érdekében lépésre kényszerültünk. Az őszi szereplés a kezdeti nehézségek ellenére is jobb volt, mint a tavaszi, az évad tavalyi két vereségével szemben az idén már négy vereséget szenvedtünk. Igaz, hogy 2022 elején úgy tűnt, hogy nem lesznek gondok, hiszen a Vasas és a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzések jól sikerültek, de ezt követően rossz szériába került a csapat. Sok mindent tudnék felsorolni, hogy mi mindenben romlottunk, a legfontosabban, a megszerezhető pontok száma mellett a rúgott, a kapott gólok számában, de például a futómennyiségben is. Nem mellékesen a mutatott játék sem adott okot a bizakodásra, nem voltak jelei annak, hogy ebből a folyamatból ki tud kerülni a csapat. 

 

Fejlesztő edző 

 

Az átlagosnak nem nevezhető edzőváltásról, arról, hogy győztes mérkőzés után következett be a szakvezetői csere, illetve hogy a feljutásért vívott harcban fő riválisnak számító csapattól érkezett az új tréner, a következőket mondta Benczés Miklós: 

 

– Természetesen nem a vasárnapi győzelmet követően került a látókörünkbe Dragan Vukmir. Hónapokon át láttuk, hogy milyen munkát végez, és az is nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ő egy fejlesztő edző. Előző klubjánál a keret tagjai sokat fejlődtek, itt is hasonló munkát várunk tőle. Szeretnénk, ha közreműködne a fiatal játékosaink építésében, úgy, hogy közben a célunk elérése felé biztos léptekkel haladunk. Nekünk nem egy másik edzőre, hanem egy olyan szakvezetőre volt, van szükségünk, aki a keretünk tagjaiból igyekszik kihozni a maximumot, és ezt láttuk, látjuk az új vezetőedzőben. Természetesen bízunk Dragan Vukmirban, és abban is, hogy a következő évadban már az NB I.-ben irányítja a DVTK-t.

 

Vukmir és a foci

 

A most negyvenhárom éves, Szerbiában született Dragan Vukmir tizenkilenc esztendeje, 2003-ban érkezett Magyarországra, a Ferencvárosi TC hívására. Innen a Debreceni VSC-hez szerződött, majd játszott még a Budapest Honvéd és az MTK együtteseiben. Dragan Vukmir összesen három magyar bajnoki címet szerzett, és három Magyar Kupa-győzelmet ért el csapataival. Edzői pályafutását 2018-ban, azaz négy esztendeje a Fejér megyei I. osztályban szereplő Bicskén kezdte, ahol az évad végén bajnoki címet ünnepelhetett, és az NB III.-ban folytathatta a munkát. Innen 2021 tavaszán szerződött a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia együtteséhez, vagyis a Diósgyőri VTK már a harmadik csapata szakvezetőként. 

 

Labdarúgás: a Tiszakécske ellen

 

Vasárnap 17.00-tól Diósgyőrben, a labdarúgó NB II. 32. fordulója keretében Diósgyőri VTK – Tiszakécskei LC bajnokit rendeznek. A vendégcsapat erejéről, tavaszi formájáról sokat elmond, hogy az őszi évadot sereghajtóként záró csapat a 10. helyre jött fel a tabellán az elmúlt 11 fordulóban. Az alföldi gárda 2022-ben mindössze kétszer kapott ki, és egy döntetlenje mellett nyolcszor nyerni tudott, ezzel pedig a Vasas mögött ők számítanak a tavaszi évad második legeredményesebb csapatának. 

 

Szerettük volna a meccsről kérdezni a DVTK új szakvezetőjét, Dragan Vukmirt, és természetesen sok minden másról is, de a diósgyőri klub nem tartott sajtótájékoztatót az edzőváltás kapcsán, és az edzőnek az első diósgyőri munkanapjába nem került be „médiafoglalkozás”.

 

(A borítóképen: Dragan Vukmir, a DVTK új vezetőedzője)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!