DVTK röplabda

2022.02.28. 08:43

Nem jött össze most sem a siker

Négy szettben kapott ki szombaton a DVTK a hazai bajnoki találkozóján.

MI

A tabellán előtte álló MTK-t fogadta szombaton este a miskolci városi sportcsarnokban a diósgyőri extraligás női röplabdacsapat az alapszakasz 13. fordulójában. A sereghajtó piros-fehérek kispadján – az előző heti betegség után ismét – Szabó Éva sportigazgató ült.

 

 Az első szettben Kiss E. szerezte az első két pontot, majd a folyatásban a DVTK vezetett egy-két egységgel, egészen 7–7-ig. Godó, Kiss E. és Sylejmani voltak az eredményesek a hazai oldalon, a fővárosiaknál pedig Petri kétszer, illetőleg Giommarini, így 10–10 lett az állás. Ekkor egy nagyon jó szakaszt csípett el a Diósgyőr, melyben többek között Baidiuk és Kuzelová is sánccal jelentkezett, és 15–11-nél az MTK szakvezetőjének kellett időt kérnie. Ez nem törte meg a lelkes és pontos hazai csapatot, s a várt második játékmegszakítás 18–12-nél következett be. Ez már akkora előny volt, amelyről az élvonalban illik nyerni, és Sylejmaniék tartották is a szintet, a jó játékot (21–16). Az MTK-sok látták, hogy ebből a helyzetből már nem állnak, állhatnak fel, a nyitófelvonást így 21 perc alatt hozta a DVTK (25–16).
 

Rövidzárlat jött 
 

A második szett úgy indult, hogy egymás mellett haladt a két együttes, csinálgatta mindkettő a saját pontocskáit (5–5). Ezt követően a kék-fehérek gyűjtöttek be három pontot, és az 5–8 máris arra sarkallta Szabó Évát, hogy szünetet kérjen. Viszont ahogyan az első menetben, úgy most az MTK nem tört meg, hiába üldözte ellenfelét a Diósgyőr, a különbség nem csökkent, sőt (10–15). Ekkor akadozott a házigazdák gépezete, bejöttek a vendégek labdái, és 12–18-as állásnál nem maradt más választása a diósgyőriek edzőjének, mint az időkérés. 15–22-nél már ott voltak az egyenlítés küszöbén Boskóék, akiknél bejött egy rövidzárlat, zsinórban négy pontot csináltak Godóék, és 19–22-nél már Leiszt Máté nyugtatta csapatát. Ez pontosan annyira bejött, hogy a még hiányzó egységet megcsinálta az MTK, és ezzel egyenlített (19–25). 

A harmadik játszmában hol egy, hol kettő, hol három ponttal haladt ellenfele előtt a budapesti csapat, azonban 7–11-nél feladót cserélt Szabó Éva, Kalmárt Sitkura váltotta. A távolság maradt, és Tatár megmozdulása után, 9–13-nál újfent bele kellett avatkoznia a DVTK szakvezetőjének. 12–17-nél Sitku nem jól készített elő, jött is vissza a pályára Kalmár. Az MTK tartotta kontroll alatt ezt a játszmát, és 13–21-hez érve világos volt, hogy ez a felvonás is elúszik. Az ezutáni szakaszt ugyan 5–4-re nyerte a Diósgyőr, azonban előnybe a látogatók kerültek (18–25). 

 

A pontszerzés lehetősége miatt nagyon fontos volt a negyedik játékrész a piros-fehér együttesnek, és Sylejmani, illetőleg Godó vezetésével nagyon jól is kezdték a szettet (6–3). Az MTK viszont pillanatok alatt egyenlített, kezdődhetett az idegek csatája is. Nagyot fordult a kocka, a vendéggárdának minden bejött, állva hagyta a DVTK-t, miközben Oliveira jött Sylejmani helyére (7–12). Godó és Baidiuk megint csak összekapta a Diósgyőrt, amit Leiszt edző nem hagyhatott szó nélkül (11–13). Egy kicsivel ugyan, de mindig jobban álltak a budapestiek, a hajrá 16–20-nál hazai időkéréssel kezdődött. Ide is, oda is estek a pontok, ami az MTK-nak kedvezett, így az övék lett ez a játszma (21–25) és a mérkőzés. Ez egyben azt jelenti, hogy a DVTK továbbra sem tudott nyerni az alapszakaszban, amelyből már csak egy mérkőzése van hátra.
 

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 1:3 (16, -19, -18, -21) 
 

Miskolc, 120 néző. V.: Sík, Halász. 
 

DVTK: Kalmár 2, GODÓ 15, Kiss E. 11, Kuzelová 4, SYLEJMANI 17, BAIDIUK 14. Csere: Kundrák (liberó), Balogh (liberó), Sitku, Oliveira 1. Edző: Szabó Éva. 
 

MTK: GIOMMARINI 17, KILYÉNFALVI 12, Boskó 3, TETTAMANTI 12, Petri 8, TATÁR 18. Csere: Szalai (liberó), Weidemann (liberó). Edző: Leiszt Máté. 


 

Szabó Éva: – Az első szettért dicséret illeti a lányokat, azt játszották, amit tudnak, ebből adódóan megjött a sikerélmény. A második szettben valami elromlott, az ellenfélnek ekkor feljavult a nyitása és a nyitásfogadása is. Ettől elbizonytalanodtak a lányok, és ezt a mentális előnyt az ellenfelünk továbbvitte a következő két játékrészbe is. A jövőben ezen kell dolgozni, hogy ezeket a szituációkat mi uraljuk, és mi jöjjünk ki győztesen egy ilyen kiegyensúlyozott ki-ki mérkőzésből. 
 

Leiszt Máté: – Gratulálok a lányoknak, ugyanis minden nehézségünk ellenére is nagyszerű játékot mutattak a pályán. Az első szett után változtattunk picit a taktikán, ami bejött, és meghozta eredményét, és a továbbiakban azt az arcunkat mutattuk, ami kellett a mai győzelemhez. 


(A borítóképen: A vendégek (kékben) hátrányból fordítottak)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában