DVTK kosárlabda

2022.01.24. 10:30

Elmaradt a DVTK női kosarasainak meccse

A diósgyőri játékosokat sújtó megbetegedések miatt nem rendezték meg a bajnokijukat.

BCS

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Forras: Shutterstock/illusztráció

A női NB I. 18. fordulója keretében vasárnap játszották volna a Diósgyőri VTK – BKG-Prima Szigetszentmiklós mérkőzést Miskolcon, a DVTK Arénában. Ám a meccs elmaradt, a diósgyőriek bejelentése szerint megbetegedések, a bajnokság szervezőjének, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének közleménye szerint koronavírusos megbetegedések miatt. Mindez szombaton este derült ki, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor pótolják a mérkőzést, ahogy azt sem, hogy pontosan hány diósgyőri kosarasnál mutatták ki a fertőzést. 

 

Pozitív eredmények 

 

Az Észak értesülése szerint a hét elején a keret egyik fiatal játékosáról derült ki, hogy koronavírussal fertőződött meg, ő – akinek a tünetei enyhék voltak – ezt követően nem látogatta az edzéseket. Néhány nappal ezután az egyik légiósnál jelentkeztek apróbb tünetek, és a külföldi kosarast emiatt tesztelésre küldték, az eredménye pedig pozitív lett. Ezt követően a csapat összes tagját letesztelték, és további játékosok esetében mutatott pozitív eredményt a vizsgálat, annak ellenére, hogy a sportolók tünetmentesek voltak.

 

A koronavírustesztek eredményeinek megismerése után értesítette ellenfelét és a szövetséget a diósgyőri klub arról, hogy a BKG-Prima Szigetszentmiklós elleni meccs elhalasztását kéri, és ehhez az országos szövetség hozzájárult. 

 

Arról, hogy a csapat mikor folytathatja az edzéseket, egyelőre nincs hír, a hét elején a játékoskeret tagjai újabb koronavírusteszteken vesznek részt, és csak a vizsgálatok eredményének ismeretében derül majd ki, hogy a nemzeti versenynaptár miatti (világbajnoki selejtezőket rendeznek, amelyben a magyar válogatott ugyan nem érintett, de vannak olyan magyar csapatokban játszó légiósok, akiknek pályára kell lépniük nemzetük csapatában) bajnoki szünetig hátralévő két NB I.-es meccsüket, a Vasas Akadémia elleni, január 29-re kiírt idegenbeli és az UNI Győr Mély-Út elleni, február 2-án esedékes hazai bajnokijukat le tudják-e játszani a piros-fehérek, vagy pedig ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban is halasztást kell kérniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában