Rali

2020.11.05. 20:30

Visszatérnek Eb-debütálásuk helyszínére

Az ERC3-as kategóriában, már az új, R4-es Ford Fiestával indul a rali-Eb magyarországi fordulóján Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A magyar női duó tagjai boldogok, hogy a szeptemberi Eger Rally után újra magyar közönség előtt versenyezhetnek.

Marosréti Ervin

A Rally Hungaryt november 6-8-a között nyíregyházi központtal bonyolítják le, a gyorsasági szakaszok döntő többségét viszont a Zempléni Hegység aszfaltos pályáin bonyolítják le.

Idén a cseh Orsák Rallysporttal együttműködő Roger Racing Team párosa egy évvel ezelőtt Nyíregyházán mutatkozott be a rali-Eb mezőnyében, ahol a női értékelésben másodikként végeztek. 2020-ban a világjárvány miatt a tervezettnél kevesebb eseményen volt lehetőségük részt venni, de a FIA ERC nyári, római fordulóján ott lehettek, és remek eredményt értek el: a 19 autóból álló kategória ötödik helyén végeztek, a nők között pedig a legjobbként zártak a Rally di Román. Most pedig készen állnak rá, hogy újra a mádi dűnéken és a zempléni hegyekben küzdjenek meg a minél jobb eredményért.

Nézőkkel az igazi

- Elmondhatatlanul örülünk, hogy újra egy Eb-fordulón versenyezhetünk, különösen, hogy ez a Rally Hungary. Tavaly ez volt az első Eb-futamunk, máig emlékszünk szinte minden pillanatára, felejthetetlen élmény volt – árulta el Vogel Adrienn. – Ez az egyetlen olyan ERC-helyszín, ahol van valamennyi tapasztalatunk, hiszen ismerjük a gyorsasági szakaszokat. Az csak hab a tortán, hogy nézők is lehetnek a hétvégi versenyen, mert a hazai közönség előtt menni mindig óriási megtiszteltetés, nélkülük pedig nem lenne ugyanolyan a rali. Az új Ford Fiesta R4-est az Eger Rallyn bejárattuk, reméljük, hogy itt is jó helyen végzünk majd. Az Orsák Rallysport ehhez minden támogatást megad nekünk, kiváló a közös munka a cseh csapattal. Az a célunk, hogy tovább csökkentsük a különbségünket a kategóriánk élmenőihez képest, és hogy a lehető legkevesebb hibával teljesítsük a hétvégét.

A Rally Hungary-n 16 gyorsasági szakaszon 191.06 versenykilométer vár a mezőnyre, az etapokkal együtt a verseny össztávja megközelíti az ezer kilométert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában