Interjú Siklósi Kristóffal

2020.02.11. 08:30

„A fuvolám olyan nekem, mint az útra kelő szegény legény tarisznyája”

Siklósi Kristóf egyike a Múzsa reménységeknek. Fiatal, tehetséges, és a kísérleti zene foglalkoztatja.

Hegyi Erika

Három fiatal tehetség vehette át nemrég a Miskolci Múzsa díj idén alapított Múzsa reménységek elismerését. Köztük Kristóf, aki sokoldalú tehetség: fuvolaművész, zeneszerző, és örömmel viseli a Z generáció bélyegét.

Nem sok mindent látok a közösségi oldalán, hiszen nem vagyunk ismerősök, de egy idézet megragadta a figyelmemet: A festő a vászonra fest – A zenész a csendre. Ön is festő zenész?

A csend legalább olyan fontos eleme a zenének, mint a hangok. Érzékeny pont, hogy a zenészek hogyan rajzolják körül: attól, amit előtte és utána játszanak, az a csend, az a szünet ezerféle lehet; feszült várakozással teli, nyugalmas, pihentető, kikapcsoló, élhetünk át benne heves érzelmeket, melankóliát, izgalmat, szomorúságot, zuhanást, repülést, hideget, meleget, gyakorlatilag bármit annak ellenére, hogy abban a pillanatban semmit sem hallunk. Sőt, talán a csend egyenesen fontosabb, mint maga a zene, hiszen ahogy megszűnik a hang, hirtelen megvilágosodik önmagunkban, hogy mennyire vágyunk arra a hangra. És mindenkiben máshogy: abban a pillanatban saját tudatalattinkat fedezhetjük fel. Mint mikor két élőlény közeledik egymáshoz: egyszer összeérnek, egyszer eltávolodnak, egyszer odaadják magukat egy pillanatra, egyszer mégsem, játszanak egymással. Ugyanígy játszanak velünk a hangok, egyszer odaadják magukat, egyszer nem. És a lényeg mindig a nemben, az ürességben történik, az ad teret a fantáziának, hogy vajon mi lesz, amikor épp nem üresség lesz.

Ön is azon fiatal tehetségek között van, akik átvehették a Miskolci Múzsa díj idén alapított Múzsa reménységek elismerését. Milyen érzés egy nagyváros kulturális díját átvenni?

Miskolc mindig sokat jelentett nekem. Itt nőttem fel, itt tanultam meg az alapokat a Fazekasban és a Földesben, amikből, be kell vallanom, sokszor a mai napig élek. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjei és az operafesztivál gyerekkoromban, nagyjából tíz éven át meghatározó zenei élményt adott. Nagyon hálás vagyok, amiért a város továbbra is elismeri és támogatja a munkámat; azontúl, hogy nagy erőt ad a folytatáshoz, hogy láthatom, van, aki mellettem áll, nagyon sok praktikus segítséget is nyújt a díj, sokan megismertek, felbukkantam. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki támogat a pályámon! Nem fogom elfelejteni Miskolcot.

Már középiskolás diákként is hallhattunk önről mint zeneszerzőről. A 2014-es operafesztiválon emlékezetes volt A hatpróbás vőlegény című meseoperája. Mi ihlette ezt a művet?

A Hatpróbás vőlegény megírására az akkor ötvenéves Fazekas iskola évfordulója alkalmából kértek fel. Az iskola diákjai és tanárai adták elő a jubileumi ünnepségen a Miskolci Nemzeti Színházban, nem sokkal később pedig az operafesztiválon is elhangzott. A felkérés megtiszteltetés volt, nagy örömmel és lelkesedéssel töltött el, hiszen nagyon szerettem az iskolát. Ezzel együtt óriási lehetőséget jelentett, de tartottam is tőle, hiszen még soha nem írtam hasonlóan nagyszabású művet. Szerencsére Csorba Piroska szövegkönyve nagyon jó inspirációt, támpontot adott, hogy hogyan is tudnám ezt megcsinálni: egyszerűen fogtam a hangszereket és az énekeseket, akik rendelkezésre álltak, és végigmentem a szövegen, minden részhez kidolgozva a zenét. A zeneszerzés néha semmiféle elvont dolgot nem jelent, egyszerűen munka, amit el kell végezni, pakolni kell a téglákat egymás után, írni a hangjegyeket, kidolgozni az ötleteket, amire az adott zeneszerző és az adott ötlet karaktere, egyénisége alapján már gyakorlatilag kész recept van. Rettentően hosszú és fárasztó folyamat volt, nem egyszer megcsömörlöttem, kidőltem, de főleg a családom támogatásának köszönhetően, végül megbirkóztam vele.

Hogyan kezdődött a zenei pályája?

Nem is tudom, mi számít kezdetnek… Amikor elsős koromban zongorázni akartam tanulni? Amikor ötéves koromban a szüleim beírattak zeneoviba? Amikor már előtte állandóan elkértem édesapám fuvoláját, hogy próbálgathassam? Vagy már akkor, amikor zenészcsaládba merészeltem születni? Mindenesetre úgy érzem, a pályám kezdetektől determinált volt.

Mikor környékezték meg az első olyan dallamok, amikor azt érezte, hogy ezeket le kell jegyeznie?

Kicsi korom óta rettenetesen érdekelt a zene minden formája. Zenész szüleim lévén rengeteg lemezt hallgattunk otthon, nagyon sokfélét, klasszikustól a könnyedebb műfajokig. Munkahelyükre, a Miskolci Szimfonikus Zenekar próbáira és koncertjeire is gyakran elkísértem őket. Zeneóráimon mindenbe belekérdeztem, mindig többet akartam tudni, mint amiről tanultunk, és állandóan zenei kérdéseken törtem a fejem. Szerencsére minden tanárom nagyon kedves volt velem, mindenre készséggel válaszoltak, pedig gyakran idegesítő lehettem a túlbuzgóságommal. Ilyen körülmények mellett hamar nagy késztetést éreztem rá, hogy hangokat írjak le, az elsők olyan tízéves korom körül jöhettek. Persze ezek még ritkán váltak kész művekké, ha igen, akkor is egyszerű, rövid, egy-két hangszert foglalkoztató darabokká. Emlékszem, egyszer fogtam egy nagy kottapapírt, és nekiültem, hogy írok egy szimfóniát. A feladat olyan nehéznek bizonyult, hogy körülbelül nyolc ütemet sikerült belőle leírnom, de tudtam, milyen hangszerek vannak a zenekarban, és azokat hogyan kell beírni a partitúrába, és mindig határtalanul lelkes voltam. Ha nem sikerült, nem zavart, akkor elkezdtem valami mást. Ez addig-addig folytatódott, míg 14 éves koromban elkészült első nagyobb szabású darabom, a „Tiszteletem, Liszt Úr!”. Azt hiszem, a mai napig ez a művem áll hozzám a legközelebb.

Mire a legbüszkébb?

Nem tudom, az ember mire lehet büszke. Az, hogy meg tudtam írni darabokat, hogy van rá képességem, hogy így vagyok összerakva, az nem az én érdemem, így alakult és kész. Nem szeretem például azt sem, mikor a zeneszerzőkre, írókra, filozófusokra, tudósokra úgy nézünk, mintha istenek volnának. Ők is emberek, megvoltak a ballépéseik, néha pedig rettentő rondán viselkedtek, mint bárki más. Ezen a világon minden önmagát próbálja kiteljesíteni: például egy fóka mindig „fókáskodik”, ha nem teheti, nem lehet vízben, nem ehet halat, szóval nem csinálhatja a fókás dolgokat, rosszul érzi magát. Én is csak próbálok hallgatni rá, mi az, ami természetesen jön belőlem, és azt követni. Néha nagyon nehéz, mert a társadalmi berendezkedésünk sok mindent nem enged meg, de ez egy másik kérdés.

Mesélne egy kicsit a zeneszerzői folyamatról? Akik nem ezzel foglalkoznak, nem tudják, hogyan születik egy mű. Rögtön több szólamban hallja a művet, vagy először a fő dallamot, és ahhoz csatlakozik a többi szólam?

Folyamatosan zenék járnak a fejemben, gyakorlatilag 0–24-ben, az utcán, a villamoson, az órákon ülve. Közvetlenül lefekvés előtt nem szeretek zenét hallgatni, mert utána képtelenség elaludni, olyan intenzíven kattog tovább a fejemben. Mindig gondolkodom, hogyan kerülhetnek például egy dallamfoszlányban egymásra, egymás mellé a hangok, és azok milyen érzeteket keltenek abban, aki hallgatja. Kicsit olyan, mint egy keresztrejtvény. Egy idő után az így kialakult kezdemények elkezdenek összetettebbé válni, ilyenkor pedig borzalmasan idegesít, ha nem írhatom le, mert félek, hogy elfelejtem. Utána elkezdem kidolgozni, amiben nagyon változó, hogy meddig jutok, néha azonnal a kész darabig, néha szinte magát az ötletet is félbehagyom. Ilyen módon rengeteg félkész vázlatom van. Némelyiket két év után megtalálom, és hirtelen teljesen tisztán látom, hogyan fejezhetem be.

Ön nemcsak zeneszerző, de fuvolaművész is. Úgy tudom, már általános iskolában is számos zenei versenyt nyert. Hányadik helyen van az életében a fuvola?

A fuvolával rettenetesen bensőséges és különleges kapcsolatom van, amit a mai napig nehezen tudok megfejteni. Az már nagyjából bizonyossá vált, hogy bár többször próbáltam, nem tudom elengedni. Pedig egyáltalán nem gondolom magam fuvolistának olyan értelemben, ahogy egy Matuz István vagy egy Gyöngyössy Zoltán fuvolista. Ők gyakorlatilag összenőttek a hangszerrel, állandóan a lehetőségeit, újításait, természetét, hangzásait kutatják nem szűnő lelkesedéssel. Én ezzel szemben csak imádok fuvolázni, nagyon szeretek fellépni. Olyan nekem a fuvola, mint egy kísérő, egy segítő, ami nem közvetlenül ahhoz kapcsolódik, amit el akarok érni, de elengedhetetlen, állandó tartozékom, mint az útra kelő szegény legény tarisznyája vagy Fehérlófia kardja, Harry Potter varázspálcája, Wotan dárdája. Ha például ábrázolnának egy mesekönyvben, aminek a szereplője vagyok, biztosan a fuvolával együtt ábrázolnának.

Jelenleg a Zeneakadémia hallgatója. Kiktől lehet itt a legtöbb tudást megszerezni?

Akik nekem a Zeneakadémiáról többet adtak egyszerű tanácsoknál, mélyebbre mentek, más megközelítést mutattak, kilendítettek, a következők: Romos Zsolt, Kiss Péter, Holló Aurél, Fejérvári Zoltán, Szűcs-Ittzés Zsuzsanna, Bán Máté, Wilheim András, Madarász Iván, Antal Mátyás, Barta Gergely, Fazekas Gergely, Kovács Zoltán, Kemenes András, Wagner Rita. Hálás lehetek, hogy járhattam hozzájuk!

Milyen nagy álmai, tervei vannak a közeljövőre?

Ami most leginkább foglalkoztat, az az osztálytársammal, Láposi Dániellel közösen alapított Ensemble Z, egy együttes, amivel kortárs zenét, átiratokat, fúziós, kísérleti zenét játszunk, és örömmel viseljük a Z generáció bélyeget. Ezenkívül szeretnék a közeljövőben valamennyi időt külföldi tanulmányokkal, lehetőség szerint egy színes, nyitott helyen tölteni.

És a távoli jövő?

Nem szeretek nagyon hosszú távra tervezni, mert bemerevít, és olyan légvárakat építtet velem, amik aztán sok esetben nem valósulhatnak meg. Vallom Popper Péter pszichológus nézeteit ebben a témában, aki szerint a legtöbb ember, ha visszatekint, hogyan képzelte el a mai napi önmagát öt évvel ezelőtt, igen nagyot nevet, mennyire különbözik az a valóságtól.

Névjegy

Siklósi Kristóf

Született: Miskolc, 1996

Tanulmányok:

2003–2011 Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Miskolc

2011–2013 Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

2013–2016 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest

2016-tól Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

Díjak, elismerések:

2009 VI. Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaverseny, II. díj

2011 VIII. Országos Fuvola-duó Verseny – partneremmel a saját szerzeményemmel indultunk, első díjat, különdíjat és nagydíjat kaptunk.

2014 XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézsverseny, I. díj

2014 VI. Országos Zeneszerzésverseny (Bartók Béla emlékére), I. díj

2016 X. Országos Fuvolaverseny (Elek Tihamér emlékére), I. díj

2016 Az Open Society Archívum (OSA) zeneszerzői pályázata, I. díj

2018 A Zeneakadémia által megrendezett Zeneszerző Verseny, Előadói díj

2019 A szerbiai Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny döntőse

Jelenlegi munkák:

Ensemble Z

Zeneakadémia (diplomakoncert terv szerint 2021-ben)

Zeneszerzés, átiratok készítése

Klasszikus, kortárs, improvizációs koncerteken való közreműködések

Szimfonikus zenekarokban való közreműködések

Tanítás

Szabadidő:

Olvasás, legutóbb Nádas Péter, Bukowski, Bartis Attila, Goethe, József Attila

Közös időtöltés, közös zenélés barátokkal

Filmek, legutóbb Yorgos Lanthimos, Lars von Trier és Alejandro Jodorowsky filmjei

Főzés

Futás

Tervek, célok:

Ensemble Z koncertlehetőségeinek bővítése

Külföldi tanulmányok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában