Különös szférába emeli fel a munka

Ebben az évben Máger Ágnes lett egyik díszpolgári kitüntetettje Miskolc városának. A festőművész Szombathelyen született, a képzőművészeti főiskola elvégzése után költöztek Miskolcra férjével, prof. dr. Végvári Lajos művészettörténésszel, aki 2001-ben kapott díszpolgári címet a várostól.

Szombathely, Budapest, majd Miskolc. Hogyan kerültek városunkba?

Férjemet felkérték a Herman Ottó Múzeum képtárának kialakítására tapasztalatai és szakmai múltja miatt is, hiszen ő volt a valamikori Fővárosi Képtár igazgatója, a Szépművészeti Múzeum igazgatóhelyettese.

Milyen volt akkor, 1971-ben Miskolc?

Komoly grafikai élet volt a városban, erről már a főiskolán is hallottam. Itt volt először nyomdagép. Kiváló grafikusok jártak ide, például Kondor Béla, Csohány Kálmán, az egy vonallal rajzoló Reich Károly, a salgótarjáni Czinke Feri, és itt dolgoztak a helyi nagyok, Lenkey Zoli, Pető János, Tóth Imre, Feledy Gyula. Nagyon erős szellemi élet volt, és ez nemcsak a munkáikból sugárzott, hanem a nagy beszélgetésekből is. Új technikákkal kísérleteztek, megújították a rézmetszést, mindent, amit a lemezen lehetett csinálni. Volt litográfműhely is. Pető János, aki még fiatal ember volt, csodálatosan szép litográfiákat készített. Beszédes struktúrákat tudott varázsolni a kőre. De az itt élő festők, Seres János, Csabai Kálmán, Mazsarof Miklós is remek kolo­risták voltak. Mindketten, a párom és én, hamar bekapcsolódtunk a pezsgő művészeti életbe. A férjem járt Budapestre is, mert vezette tovább a tanszéket egészen a nyugdíjazásáig, Miskolcon pedig a múzeumban dolgozott.

Fel sem merült, hogy visszamenjenek Budapestre?

Nem, miután megszületett Zsófikánk. A párom mindig így fogalmazott: szereti a várost, mert ide bejön minden jó és rossz, vagyis létezett egy potenciális, intellektuális szellemi átjárása Miskolcnak. Erős volt az értelmiségi réteg. Orvosok, mérnökök, professzorok pártfogolták a művészeteket – akkor volt pénz a kultúrára –, ők elsősorban még a szellemi javakhoz kötődtek. Meg az említett művésztelep is nagy hatással volt rám. Szóval megszerettük a várost, és gyermekünk születésével miskolci polgárokká váltunk. Négy hónapos volt kislányunk, amikor első kiállításommal jelentkeztem a városban. Érdekeltek a mitológiai témák – latinos kultúrát hoztam magammal a gimnáziumból – így először mitológiai képeket festettem. Az első nagy tárlatom 1981-ben volt a Miskolci Galériában, ahol Dante parafrázisokat állítottam ki. Az irodalom és a zene egész pályámon nagy hatással volt rám.

Milyen zenei, művészeti vonalak inspirálják?

Illusztráltam Csokonait, Krúdyt; Krúdynak nagyon szeretem a nyelvezetét, az ő műveiben olyan képek, víziók vannak, melyek szinte kívánják, hogy az ember megrajzolja. Nem követtem semmilyen irányt, divatot. Amikor főiskolás voltam, már lehetett érezni, hogy fújdogálnak nyugatról a szelek, hozzájutottunk különböző katalógusokhoz, könyvekhez. Jártunk a francia, cseh, lengyel intézetekbe, filmarchívumokba. Már hallottunk Szalay Lajos művészetéről (a miskolci kötődésű képzőművész az USA-ban lett világhírű az 1956-os forradalom hatására alkotott grafikáival – a szerk.), és milyen érdekes az élet, soha nem gondoltam volna, hogy Miskolcon fogom őt személyesen megismerni. Köztudott, hogy visszajött Amerikából Miskolcra, és itt élt haláláig. Jó barátságban volt Végvári Lajossal, így én is megismerhettem lényegi, filozofikus gondolkodását. Mikor a két Lajos beszélgetett, akkor hallottam a legszebb magyar nyelvet. Minden alkalommal szellemi párbajoztak, egyazon gondolat állítását és tagadását is bebizonyították.

Művészetében megjelenik a szakralitás is. Mi az oka, hogy a vallás olyannyira nagy hatással lett önre?

Vallásos nevelést kaptam, a Biblia olvasmányos könyv volt nálunk, de nem a vallás volt rám nagy hatással, hanem a „nagy könyv” tanításai. Az európai kultúra alapja a vallás, ezt tükrözik a bibliai témájú képek a múzeumokban és az egész kultúrtörténet. A képzőművészeten túl az európai irodalom és zene nagy része bibliai témájú vagy ihletettségű. A nyolcvanas évek közepétől már készítettem szárnyasoltárokat. Kondor Béla komplex gondolkodása, makettjei, költészete jó példa volt számomra. Az egyetemességre való törekvés, a transzcendens gondolkodás, a művészetek szintézise kezdetektől fontos volt számomra is. Szeretem költészetét is, és megihlettek az angyalai. A Miskolci Galériában állították ki a Késes angyalát, katartikus, erős kép, amikor először láttam, döbbenetes erővel hatott rám. Kifejezésformájában, festészetében végtelenül egyszerű, mégis gazdag, beszédes, gondolatébresztő!

Hogyan történt az, hogy az egyik művét a Vatikánban is kiállították?

1991-ben meghívott a szülővárosom egy kiállításra, ez egybeesett a pápa látogatásával. Akkor volt először Magyarországon I. Szent János Pál pápa. Szárnyasoltárokat is vittem magammal többet is, ebből a Máger Veronika emlékére (Bártfa, Veronika oltára) készített, kisebb méretű lett a szentatya ajándéka. Ez látható a pápai auditóriumban. Ettől kezdve megtaláltak ezek a munkák. Először kinn voltam Svájcban, ott dolgoztam Eglisauban, aztán Szendrőben. Az csodálatosan szép munka volt. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ott dolgozhattam, mert szinte az egész templom az én kezem munkája: ott van egy négyméteres oltárképem, ott van a Szent László-triptichon, 4 méteres ellipszisek a mennyezeten. Olaj- és szekkó­képek. Később az ináncsi templomot is megfesthettem. Ott egy 9-szer 4 méteres falkép van, nagyon szép a témája: egyház a harmadik évezred felé. Ezen a képen bal oldalon a boldogok várományosai János Pál vezetésével kérnek bebocsátást a Szentek országába. Középen Sarlós Mária van a kisdeddel, bal oldalán az új, jobbról a régi magyar címer. A falkép jobb oldalán történelmi szentjeink. Boldogságos munkák voltak. Kint erős napsütés, bent az ihletett munka, teljesen felemelt egy különös szférába. Egy olyan hangulatba, ahol a tudás, a technika az ecsetkezelés, a figyelem és fegyelem egyszerre tudott összpontosulni a cél érdekében. Mindent meg kellett tervezni, minden boldog várományost portréhűséggel kellett megfesteni.

Fizikailag nehéz munka lehetett.

Reggel felmentem fél 8-kor és este 6-kor jöttem le. Szendrőt egy évig festettem. Az avasi Isteni Ige templom rövidebb ideig készült, de ott többféle technika van: táblaképek, kívül a Golgota, belül az Angyali üdvözlet, a szárnyakon stukkók, a tabernákulum melletti angyalok bronzból készültek.

Említi, hogy az irodalom és a zene nagy hatással volt önre. A zene hogyan jelenik meg a művészetében?

Zenei átiratokban. Zenében mindenevő vagyok, Mozartot Wagnert, Bartókot, barokk muzsikát, de kortársakat is, Orbánt, Selmeczit, Vajdát, Csemiczkyt el tudom hallgatni órákig. Az összes művészet közül a zenét tartom a legmagasabb művészetnek, a zenétől csak jobb lehet az ember.

Hosszú éveken át irodalmi szalont működtetett Miskolcon. Honnan jött hozzá az ötlet?

A főiskolás éveim előtt megismerkedtem egy idős belgyógyász főorvossal, dr. Tompa Kálmánnal, akinek lánya, Morzsa nagyon jó barátnőm volt. Náluk nagykanállal ehettem az irodalmat, mert péntekenként irodalmi esteket tartottak. Ott ismerhettem meg Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Zelk Zoltánt, Vas Istvánt. Kálmán bácsiék befogadtak, pátyolgatták a tehetségemet. Nemcsak a művészetet ittam náluk magamba, hanem egyfajta emberi hozzáállást is. Nagy szellemi muníciót kaptam tőlük. A 90-es években megismerkedtem Zemlényi Attila költővel, s vele együtt találtuk ki a Miskolci Irodalmi Szalont. Ahol a rajziskolám működött, ott kezdtük el, és 12 éven át működtünk. Én voltam a szalon háziasszonya. Én magam is hívtam költőket, Zöme pedig főként elsőkönyves írókat hívott, sokan többször is megfordultak nálunk az évek alatt.

Az irodalmi mellett a civil tevékenység is belefér az idejébe.

Mindig megkérdezik, hogyan bírom. Köszönöm, jól. Úgy gondolom, hogy sok minden bele kell férjen az ember idejébe. Kötelességünk az elesetteken segíteni. Nekem is van mentoráltam, Papp Zsolt motorversenyzőt támogatom, aki egy verseny alkalmából súlyos gerincsérülést szenvedett és lebénult. Fontos nekem ő és az, hogy segítsek. Az is fontos, hogy a művészetemmel olyan szellemi energiákat szabadítsak fel, amelyek újat tudjanak teremteni. Ha valaki a képeimet megnézi, kapjon szellemi töltetet, amire rá tud csatlakozni. Ezek a rácsatlakozások segítik az embert továbbépítkezni. Egy ilyen munkám volt, melyet a CÖF Klub Miskolc megrendelésére készítettem az ezeréves lengyel–magyar határra, a két nép megbonthatatlan barátságának emlékére.

Említette, hogy sok fiatalt készített fel a főiskolára. De azt is meg kell említenünk, hogy évtizedeken át rendezett nyaranta alkotótáborokat Gömörszőlősön fiatal tehetségek számára. Mit jelentenek önnek a fiatalok?

Nagyon szeretem őket. Gömörszőlős egy kicsi falu, van ott egy kis házam, 30 éven keresztül szerveztem az alkotótáborokat, művésztelepeket. Gömör egyébként is nagyon sok komoly művészt, politikust adott Magyarországnak. Szinyei Merse Pál, Mednyánszki, Csontváry Kosztka Tivadar festők és Tompa Mihály költő is ott élt. Igyekeztünk példát felmutatni az ő életükkel, foglalkozni az örökségükkel. Tompa Mihályról nagyon szép illusztrációval teli kötet is született. S hogy mit kaptam a gyerekektől? Lelkesedést, friss szellemiséget. Már 1985-ben hívtam külországból magyar gyerekeket. Szárhegyről, Erdélyből, Szlovákiából. Volt, hogy az erdélyi gyerekek kaucióját kifizettük, ingyen táborozhattak. Úgy éreztem, hogy a magyarországi gyerekek így tiszta forrásból tanulhatnak, a kinti magyarok pedig gazdagodhatnak az anyaországi képzőművészettel. Rendezvényeinket mindig átfűtötte a hazafias érzelem, ezt nagyon fontos dolognak tartottam. A nagyapám vitéz volt az első világháborúban, átúszta a jeges Dunát, hogy az embereit mentse, ezért kapta az ezüst vitézségi érmet. Akkoriban természetes volt, hogy egy fiatal a hazájáért harcol.

Lánya is követte pályáján. Unokái is tehetségesek?

Zsófi több híres film-, színházi előadás díszlettervezője volt. A képzőművészeti egyetemen végzett. Az édesapja halála után váltott, beiratkozott művészettörténetre, már tíz éve festmények eredetvizsgálatával foglalkozik. Laura unokám kreatív, állandóan bütyköl valamit, ebben örömét leli. Szépen fuvolázik. Marcell viszont, mint a fiúk általában, elvan még az autóival és az édesanyja által készített gitárral.

A napokban nyílt kiállítása a Miskolci Galériában Szent és profán címmel. Mi alapján válogatta az anyagát?

Több apropója volt. Férjem születésének 100. évfordulója van, így az ő tiszteletére állítottam össze a tárlatot. A másik apropó Ady Endre halálának 100. évfordulója. 1977-ben, születésének centenáriumán készítettem egy grafikai sorozatot, amit most alkalmasnak találtam, hogy átírjam festményekbe. Készítettem, egy Trianon-­triptichont is, hiszen jövőre lesz az évforduló. Remélem, jó fogadtatása lesz.