De ki nem volt rajta egy képen sem?

Máig is tabunak számító témát dolgozott fel regényében Kilián Sanna. A miskolci kötődésű írónővel Brézai Zoltán beszélgetett a könyvről és arról a felkavaró témáról, hogyan válik egy hetedikes kislány negyedóra alatt felnőtté. A lélektani regény mélyen érint mindenkit, aki végigolvassa, akár nőként, szülőként vagy egyszerű földi halandóként veszi kezébe az ember. Nem azzal foglalkozik elsősorban, hogy mit tett Laurával a jóképű, ártatlannak tűnő ismerős szépfiú, hanem azzal, mit okozott a lány lelkében a nemi erőszak, amiről ő addig még csak nem is hallott. És azzal, hogy bármennyire is szerette volna, képtelen volt elmondani bárkinek, nem tudta kiejteni a száján: 

Magára maradt a szégyennel, bánattal, és lassan mindenkitől eltávolodott. Egy idő után a szülők is feladták, talán nem szerették eléggé ahhoz, hogy tudjanak segíteni neki. Az igazi, mély és örök szerelem sok év elteltével érkezik egy türelmes, megértő férfi alakjában, aki újra el tudja nyerni a lány bizalmát. Ezt viszont a nagy korkülönbség társadalmi megítélése árnyékolja be. 

A könyv üzenete elsősorban az, hogy ne maradjanak a problémák a felszín alatt. Beszéljenek a gyerekekkel a szülők, a pedagógusok. Ne váljunk Laura szüleivé!

Az írónő személyes tapasztalatait is megosztotta, saját gimnazista lánya is nehezen mondta ki, hogy az iskolában mit élt át: – hazajött iskolából,  láttam, hogy valami történt vele, de csak toporgott, nem szólt. Akkor azt mondtam neki: számolj magadban háromig és mondd ki gyorsan! 

Vajon hány Laura él közöttünk, hiszen az életet nem Hollywoodban írják, ahogy az írónő is fogalmazott. Mennyien nem tudták megbeszélni senkivel, hogy erőszak, molesztálás áldozatai lettek és hordozzák magukkal ennek súlyát egész életükben.

A beszélgetésre eljöttek Kilián Sanna egykori tanárai, iskolatársai is.