2023.09.23. 15:30
Borúra derű: ez a Miskolci Piknik receptje (fotók, videók)
Folytatódott a Miskolci Piknik, a Szent István téri nagyszínpadon már szombaton délelőtt – amikor már mindenki a meccsre gondol – elkezdődtek a programok.
A szombat délelőtt a kicsiké volt
Hiába a borús idő, a miskolciak/borsodiak ebből is erőt tudnak meríteni. Rég vártak már egy effajta fesztiválra, így az olykor-olykor meginduló eső nem tántoríthatta el őket attól, hogy meginduljanak a belváros felé – messzebbről vagy közelebbről.
Szombati Miskolci Piknik
Fotók: Vajda JánosA Dél-Kiliánból érkező fiatal pár, Mónika és György a rossz idő ellenére sem akarta volna kihagyna ezt a programot.„Igazából zene terén mindenevők vagyunk, szinte bármit meghallgatunk. Jó volt tegnap a ByeAlex-koncert, ma pedig a Blahalouisiana és Majka lesz, amire kilátogatunk – ha kell, esernyővel. Meg hát ugye délelőtt is itt voltunk, enni egy jót.
Egy középkorú pár is kíváncsian várta a rendezvényt.
Megnéztük, mi újság errefele, rég voltak ilyen jellegű fesztiválok, szétnézünk. Egyébként az internetről értesültünk az eseményről. Mindenbe belehallgatunk majd
– mondta Marika és István.
A tinédzser Roland azt nyilatkozta a Borsod Online-nak, hogy a közelben lakik, így időnként kinéz a fesztiválra a barátokhoz, de igazán az esti Majka-koncertet várja.
Ilu, aki harmadmagával érkezett, szintén a forgatagra volt kíváncsi.
Szerettem volna szétnézni, hogy fest ez az egész, sétálni a tesómmal egyet. Eddig tetszett, amit láttam. Főleg a zenét, a sátrat, az árusokat, portékájukat. Miskolciak vagyunk egyébként mindhárman. Vasárnap lesz a Bereczky Zoltán-koncert, arra is kijövünk majd mindenképpen
– tette hozzá.
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- Korszerű ivóvízhálózatot avattak Szikszón (fotók, videó)
- Teljesen megújult és férőhelyekkel gazdagodott a Heim Pál Bölcsőde Miskolcon - Fotókkal, videóval
- Kipróbálhatják a családok, mennyire Zöld Életre Valók (fotókkal, videóval)
- Sokkoló látvány Miskolc belvárosában (videóval)
- II. Ageing Fesztivál: három nap, amikor minden generáció értéket kap - Fotók, videó