Késésben

2023.06.21. 11:32

Mókus nélküli lett az új híd Miskolctapolcán

Immár háromhetes késésben van a felújított miskolctapolcai parkok és a Csónakázó-tó átadása.

Szaniszló Bálint

A híd mókusok nélkül árválkodik

Fotó: Ádám János

Ha a május 31-i módosított határidőre elkészült volna, akkor is hetven napos késést szenvedett volna a miskolctapolcai projekt, amelynek keretében - mint a Boon.hu megírta - az Őspark, a Geometrikus park, illetve a Csónakázó-tó és környéke teljes rekonstrukciója volt a terv. A tavaly tavasszal megkezdődött munkák már a munkák derekán késedelmet szenvedett, így a kivitelező hetven napos haladékot kért a késedelmet szenvedett feladatok teljesítéséhez. Így lett a projekt módosított befejezési határideje március helyett május vége.

Egyéb tényezők mellett az is nehezítette az építők helyzetét, hogy a Csónakázó-tó bobpálya felőli részén lévő úgynevezett mókusos híd olyan állapotba volt, hogy teljes egészében újjá kellett építeni. Eredetileg csak szépészeti beavatkozásokat akartak végrehajtani rajta, de amikor felszedték a burkolatot, kiderült, hogy maga a hídszerkezet teljes egészében elkorhadt. Ez nem várt plusz munka volt. 

Indult olyan kezdeményezés, hogy az eredeti hidat díszítő fából faragott mókusokat mentsék át az új hídra, de azt nem sikerült keresztül vinni, így az új mókusos híd valójában nem mókusos. A mókusos híd végleg beköltözik a tapolcai történelemkönyvekbe.

Felelős kerestetik 

De nemcsak a hídépítés hátráltatta a projekt befejezését, már idejekorán látszott, hogy a május 31-i határidőre biztos, hogy nem fejeződnek be a munkák. Így is történt. Veres Pál, Misolc polgármestere Facebook-bejegyzésében is csak konstatálni tudta a helyzetet és arra utasította a projekt vezetőit, hogy keressék meg a késedelem felelőseit. Arra a mai napig senki sem vállalkozott, hogy megállapítsa, vagy csak megjósolja, mikorra is lesz valójában kész a miskolctapolcai projekt. Egyelőre a felelősöket sem ismerjük.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában