Döbbenet

2023.06.02. 07:00

Keresik a felelőst, miért nem készült el időre a miskolctapolcai park

Egyszer már kérték a határidő módosítását, de a plusz hetven nap is kevés volt a munkák befejezésére.

Szaniszló Bálint

Akad még bőven munka

Fotó: Ádám János

A tavaly tavaszi kezdés óta a Boon.hu többször is hangot adott a felmerült aggályoknak a Miskolctapolca megújítása projekttel kapcsolatban. Több alkalommal jeleztük olvasóinknak, hogy nincs minden rendben a parkok és a tó körüli munkák során. Az idő múlását és a munkálatok helyzetét látva, felmerült az is, hogy nem lesz idejében kész a beruházás.

Azon már nem is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy a kivitelező idén tavasszal már hetven napos késében van, de azt ígérte, hogy a meghatározott új befejezési határidőt, május 31-ét mindenképpen tartani fogják. De május 20-án robbant a bomba, ebből bizony egyelőre nem lesz átadási ünnepség. Az utolsó napokban saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla, hogy akad még bőven munka.

Vizsgálatot rendelt el 

Veres Pál, Miskolc polgármestere sem hagyta szó nélkül a csúszást. Május 31-én közösségi oldalán a kövekezőket írta:

Tapolca Miskolc ékköve, olyan városrész, amely nemcsak az egyik legvonzóbb úti cél az ide látogatóknak, hanem hagyományosan az egyik legkedveltebb helyszíne kellemes sétáknak, beszélgetéseknek, találkozásoknak az itt élők számára is. Éppen ezért fordított hatalmas energiákat a város arra, hogy hosszú évtizedek tétlensége után végre méltóképp megújulhasson az őspark, a csónakázótó, és a környéken lévő sétaútvonalak is. A munkálatoknak május 31-re kellett volna befejeződniük, de nemrég arról tájékoztatott a projekt felelőse, hogy a kivitelező nem készül el a vállalt időpontig.

Ez egyedül a tavi híd esetében igazolható, hiszen csak a munkálatok közben derült ki, hogy szükség van a híd teljes felújítására – minden másnak határidőre el kellett volna készülnie. És ez így Miskolcnak, és nekünk, miskolciaknak elfogadhatatlan, ezért utasítottam azonnal a projektfelelőst, hogy a lehető leghatározottabban érvényesítsék Miskolc és a miskolciak érdekeit, és azonnal vizsgálják ki, miért nem tartotta a kivitelező a vállalt átadási időpontot. Ez ugyanis a miskolciak parkja, és ez a miskolciak pénze...

Kíváncsian várjuk, az érdekérvényesítés milyen eredménnyel jár, és azt is, mikor adják át és milyen minőségben a parkot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában