2022.11.11. 13:00
Kortárs áldozatsegítőket képeztek Kazincbarcikán
A krízishelyzetbe került emberek számára nyújtanak segítséget az áldozatsegítő központok önkéntesei.
Méhész Attila és Doszpoly Orsolya
Kortárs időskorú áldozatsegítő önkéntesek számára tartottak képzést október közepén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében, Ózdot követően Kazincbarcikán, a Programsziget Közösségi Házban. Az interaktív felkészítésen a térség nyugdíjasklubjainak vezetői, képviselői vettek részt.
– A megyei nyugdíjas érdekvédelmi szövetség 2018-tól együttműködő partnere a Miskolci Áldozatsegítő Központnak, amelyet az Igazságügyi Minisztérium működtet. Jelenleg 11 ilyen központ létezik az országban. Ezek támogató, ingyenes segítséget nyújtanak a bajba jutottak számára, megváltozott élethelyzetük helyreállításához – foglalta össze Doszpoly Orsolya koordinátor szavait Kálmán Vilmosné, az Újkazinci Baráti Kör vezetője, amelynek tagjai részt vettek a képzésen.
– Az áldozatsegítő központok elsődleges célcsoportja a bűncselekményt elszenvedők és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai, tanúk és hozzátartozók. A segítségnyújtás több szolgáltatáson keresztül valósul meg, amelyek a hazai állami áldozatsegítés rendszerében érhetőek el. Legyen szó anyagi támogatásról, pszichológiai segítségnyújtásról vagy éppen a jogszabályok közötti eligazodásról. A kortárs áldozatsegítők tevékenysége hidat képez a központok és az érintettek között.
Az empátia alapfeltétel
A képzés célja a civil önkéntesek felkészítése volt. Elsősorban olyan időskorúak jelentkezését várták, akik szolidaritásukat, empátiájukat hasznosítva később hatékonyan képesek ellátni az idős kortárssegítői feladatokat. Feladatuk része a tanácsadóként végzett segítő kommunikáció a krízishelyzetbe került, testi vagy lelki sérülést elszenvedett személyek felé. Továbbá olyan szakemberek, szervezetek ajánlása, ahol a bajba jutottak egyénre szabott segítséget kaphatnak. A felkészítésen dr. Szatmáry-Antal Tamás, az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkárságának szakmai főtanácsadója köszöntötte a résztvevőket, majd Doszpoly Orsolya koordinátor és Méhész Attila, a Miskolci Áldozatsegítő Központ ügyintézője tartott előadásokat – sorolta Kálmán Vilmosné.