Krimi

2024.05.14. 22:00

89 évesen is veszélyes lehet a kegyetlen amstetteni rém

A 89 éves amstetteni rémként ismert Josef Fritzlt nem merik kiengedni a börtönből.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: ronstik

Általános börtönbe szállíthatják át Ausztriában a fegyház pszichiátriai részlegéről az amstetteni rémként is emlegetett Josef Fritzlt, akiről 2008-ban derült ki, hogy csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát.

A kremsi tartományi bíróság keddi döntésében megállapította: a most 89 éves férfi már nem jelent olyan veszélyt, amely indokolná azt, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva. 

Az idős elítélt olyan előrehaladott demenciában szenved és fizikailag is annyira legyengült már, hogy a bűncselekmény elkövetésének alapját képező személyiségzavara időközben „mélyre temetődött” – áll a bíróság indoklásában.

A háromtagú testület ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a férfi feltételes szabadlábra helyezésére egyelőre nincs lehetőség, mert bár Fritzl nem jelent már veszélyt, továbbra is kérdéses, hogy a jövőben nem követne-e el újabb bűncselekményeket.

Ettől függetlenül ügyvédje, Astrid Wagner jelezte, hogy az általános börtönbe történő áthelyezés utáni egy éven belül kérvényezni fogja a férfi feltételes szabadlábra helyezését.

2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. Azt követően vették őrizetbe, hogy az egyik gyerek kórházba került. 

A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték.

Jelenleg 58 éves lánya, Elisabeth Fritzl a hét gyerekkel együtt új személyazonosságot kapott, és más városba költözött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!