2024.05.14. 20:00
A fodrász Juhász Réka országos versenyt nyert, ő lett a Szakma Sztárja
Évek óta erre a versenyre készült mind elméletben mind gyakorlatban.

Juhász Réka nyerte meg az országos versenyt
Fotó: Pap Gyula
A vármegyénket képviselő hat versenyzőből négyen értek el dobogós helyezést az idei Szakma Sztár Fesztiválon. Juhász Réka fodrász a Miskolci Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója pedig első helyen végzett.
Rangos elismerés
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 17. alkalommal rendezte meg a szakmák országos versenyét, amelynek döntőjét Budapesten, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központban tartották. Az idei megmérettetésen közel 60 szakmában 200 tanuló versengett a legjobbnak járó elismerésért. A versenyzők először a vármegyénként megrendezett területi előválogatókon mérték össze tudásukat, majd a továbbjutók az országos válogatókon bizonyíthattak.
Juhász Réka portálunknak elmondta: öt éve tanul fodrásznak a Szemere Bertalan szakképző iskolában, versenygyőztesként most meg is kapta a fodrász szakképesítését. Pataki Zsuzsi volt az öt év alatt a mestere, nála töltötte a gyakorlati óráit. A mesternek volt már korábban is hasonló sikerben része, két évvel ezelőtt egy másik diákja végzett az első helyen Bökös József személyében – tudtuk meg.
Egy valóra vált álom
– Nekem ez az első hely egy valóra vált álom, nagyon régen szerettem volna elérni – fogalmazta meg Réka. Az első forduló egy feleletválasztós elméleti feladatsort jelentett, ezzel lehetett bekerülni a középdöntőbe. 16-an jutottunk tovább egy budapesti tanműhelyben tartott fordulóba. Itt gyakorlati feladatokat végeztek. – Én voltam az egyetlen, aki még a régi oktatási rendszerből jutott be, így más feladatokat kaptam, mint a többiek, és volt egy plusz szóbelim is, ami a többieknek már nem – idézte fel. Az első feladat a borotválás, aztán a festés, majd melír volt egy hossz hajvágással. Ebből kellett kialakítania egy divathajvágást. Ezután jött a dauer, utána a szóbeli, amire már nagyon fáradt volt.

Forrás: BOKIK
– A döntőben négy darab alaphajvágást kellett elvégezni köztük egy uniform frizurát, amelyre a legbüszkébb vagyok, plusz egy férfi hajvágás és egy alkalmi frizura elkészítés szerepelt a feladatok között– sorolta. - A verseny közben volt is némi feszültség köztünk meg nem is, hiszen egymás ellenfelei voltunk, de nem volt semmi konfliktus, mindenki nagyon segítőkész volt, és ha valakinek szép volt a munkája megdicsértük egymást.
Kiderült, milyen most a legdivatosabb haj
– Az eredményhirdetéskor fel sem tudtam fogni, hogy sikerült. Talán most, a verseny után egy hónappal kezdem el érezni, hogy úristen, túl vagyok rajta és sikerült. Évek óta erre a versenyre készültem mind elméletben mind gyakorlatban, felemelő érzés töltött el – osztotta meg. A kollégák is gratuláltak, sok jókívánságot kapott azóta is sok-sok ismerőstől.
A jelenlegi női hajviselet trendekről megtudtuk: váll feletti és ál közötti egyhosszú haj a divatos, Frenchbob-nak hívják. Évek óta megy a nyolcvanas évek rétegelt hajviselete. Nagyon szereti a színes hajviseletet, a vendégkörének jelentős része is ezt igényli.
– Sok olyan vendég van, aki a saját elképzelését igyekszik megvalósíttatni, és a 95 százalékukkal meg is találom a közös hangot, kitalálom, hogy mire vágynak – emeli ki nem kis büszkeséggel. Fontos a saját hajviselet is, hiszen ez feltételezi, hogy a vendég haja is jól sikerül. Egyébként saját maga festi a haját legtöbbször, vágni pedig egy pesti üzletben – ahova oktatásra jár – szokták. Tervei között újabb verseny is szerepel, és a fejlődése érdekében Budapestre költözik, ott fog dolgozni.