Időutazás

Talán nincs is miskolci család, amelynek ne lenne valamilyen kötődése a Vasgyárhoz. A nagypapa, a nagymama, anyós vagy majd’ mindenki a gyárban dolgozott. Ébredt, ha hajnalban fújt a gyár, majd nyolc óra múltán sorakozott a gyárkapunál, amikor letelt a műszak. Mára mindez csak emlék. Meséljük vagy hallgatjuk a múlt szépítette történeteket abból az időből, amikor naponta közel 20 ezer ember dolgozott a „városon belüli városban”. 

Egyfajta időutazás. De az is az, ha belépünk a kerítéssel védett hatalmas területre, a kapuk mögött ugyanis megállt az idő. A régi gyárépületekben, irodákban akár 20 éves naptár is fogadja az oda látogatót, ottfelejtett kabátok, sapkák, irattömbök mutatják a hajdanvolt életet. Az üzemépületek ablakából ecetfa nő, az iparvágányokat ellepte a fű, de egyre több épületet bontanak le, hasznosítják, amit még lehet. 

Kérdés, megmenthetők-e még a szépséges ipariemlék-­épületek, kapnak-e új funkciót a nagy terek, használható-e majd mindez valamikor valami másra. Ötletek mindig vannak, de jó lenne tudni, mit tartogat a jövő. 

Nos, szívesen utaznék előre is az időben néhány évtizedet.