A menekültek fáradtak és éhesek

A Bükkszentkereszten élő Egresiné dr. Balkányi Anna, amikor meghallotta, hogy ezresével érkeznek Ukrajnából a menekültek a magyar határ­átkelőkhöz, úgy érezte, kötelessége segíteni. Férjével és a fiával megbeszélte, hogy a hétvégén bevásárolnak, adományt gyűjtenek, vasárnap pedig elviszik azt Tiszabecsre, ahová szintén nagyon sok menekült érkezik. 
 

Kategóriánként külön 
 

– Kiírtam a bükkszentkereszti csoportba, hogy mi a tervünk, és hogy várjuk mások felajánlásait is, amit el tudunk vinni. Tudtam, hogy a községben segítőkészek az emberek, de igencsak meglepődtem, amikor még este fél 8-kor is becsengettek hozzánk adományokkal. Végül annyi gyűlt össze, hogy tele lett egy 7 és egy 5 személyes autó. A tiszabecsi református lelkészt hívtam fel, aki azt mondta, hogy a tiszabecsi iskolába vigyük az élelmiszert és a ruhákat. Amikor odaértünk, azt láttuk, hogy erdélyi magyar önkéntes fiatalemberek segítenek kipakolni és szelektálni a felajánlásokat. Fontos tudni, hogy aki adományt küld, kategóriánként külön csomagoljon. Tehát külön az élelmiszert, külön a ruhaneműket és külön a gyerekjátékokat, hogy ne az önkénteseknek kelljen időt tölteniük a válogatással. Gyerekjátékot például keveset láttam, ahogy párnát és takarót is. Szükség lenne speciális élelmiszerre, tápszerre, amit gluténérzékenyek vagy cukorbetegek is fogyaszthatnak. Igen hasznos adomány a péksütemény vagy az előre elkészített szendvics, hiszen a helyszínen nincs idő kenyeret kenni és szendvicset készíteni. Az érkező emberek azonban fáradtak és éhesek. Van, aki két napon át utazik alvás nélkül, minimális ruházatot hozva magával – sorolta Anna. 
 

Bizalmatlanok voltak 
 

Mint mondta, elhatározta, hogy befogad egy menekült családot, de végül ez nem sikerült. Gyalog indult el a határra, mert oda kocsival nem lehetett behajtani. Csak ukrán emberek jöttek vele szembe, de rendkívül bizalmatlanok voltak, féltek. Végül tolmács segítségével tudott segíteni egy anyának, aki három lányával álldogált az út szélén. Ők Budapestre utaztak volna, mert ott várt rájuk a befogadójuk, de magyar pénzük nem volt, a kártyájukat pedig nem tudták használni. 
 

Szerencsésen megérkeztek 
 

– Elhoztuk őket Miskolcra. Útközben elaludtak, rendkívül fáradtak voltak. Vásároltam nekik jegyet, és elkísértem őket a vonatig. Délután fél 5-kor hívtam a fővárosi segítőjüket, akitől megtudtam, hogy szerencsésen megérkeztek. Egyébként nem mindenkinek jár a szolidaritási jegy, csak azoknak, akik Záhonyban ülnek fel a vonatra. Vasárnap a magyar útlevéllel érkező fiatalabb férfiakat még átengedték a határon, de az ukránokat nem. A helyzet azonban óráról órára változik. Vasárnap nagyon sok autó volt Tiszabecsen, sokan akartak segíteni a menekülteknek. Úgy tudom, ma már 50 fős buszok és kisbuszok viszik be őket az iskolába, hogy ne az út szélén álldogáljanak – sorolta Anna, hozzátéve –, számomra teljesen természetes, hogy ha segíteni tudok, megteszem. Nem volt bennem félelem, amikor elindultunk Tiszabecsre. Azóta a bükkszentkereszti önkormányzat is elkezdte az adománygyűjtést az Ukrajnából érkező menekültek segítésére. 
 

(A borítóképen: Menekültek egy tiszabecsi szálláshelyen)